Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor szerepe az adóigazgatásban
ra is, amelyeken általában a magyar kancellária, a haditanács, a bécsi udvari kamara, a magyar kamara és a bécsi főhadbiztosság képviselői, olykor elnökei voltak jelen. Néhányszor fogadta kihallgatáson a király is az adókérdés személyes megbeszélése érdekében. Általában ott volt tehát az országot érintő adóügyi döntések meghozatalánál mint a rendek vezetője, bár gyakran felpanaszolta, hogy az igazi határozathozatal nélküle és az ország nélkül — a titkos konferencián és egyéb miniszteri bizalmas megbeszéléseken — történik. Előfordult az is, hogy kitért a Bécsbe való felmenetel vagy valamelyik tanácskozáson való részvétel alól, hogy ne kelljen felelősséget vállalnia a kedvezőtlen döntésért. Otthon pedig a határozatok végrehajtásának munkája várt rá és hivatalnokaira. Az 1681-ben nádorrá választott Esterházy Pál gazdag közéleti tapasztalatok birtokában foghatott hozzá a hadüggyel szoros összefüggésben levő s így bányavidéki főkapitányi működése alatt jól megismert adóügyi kérdések intézéséhez. Ez kevésbé zaklatott időkben elengendő is lett volna. De a visszafoglaló háború kezdetétől, 1683-tól előállott új helyzetre sem ő, sem kortársai nem készülhettek fel. Nemcsak tapasztalataik hiányoztak, hanem eszmeileg sem állhattak készen elkerülhetetlen változások elfogadására. 1671-1683 Az adózás történetében a nádor és kortársai külön korszaknak tekintették az 1671-1683 közötti éveket. A Wesselényi-összeesküvés leverése után, 1671-ben kiadott királyi parancs értelmében kezdődött meg a korábban jelentéktelen összegű hadiadónak 1 felemelése és az accisa nevű fogyasztási és forgalmi adónak bevezetése. Az 1672. május 25-i királyi parancsban található számadatok szerint az egy portára eső évi hadiadó 40 forintra emelkedett, amelynek felét a földesuraknak kellett fizetniük, másik felét a jobbágyoknak a magyar kamara pénztárába, ahonnan a katonaság nyugta (assignatio) ellenében kapta meg a neki járó pénzt. Akiknek pedig nem voltak portáik, vagy az ezekkel járó kötelezettség alól valamilyen címen felmentették magukat, azoknak — a szabad királyi- és mezővárosok kivételével — a megyék adózásához kellett csatlakozniuk, arányosan kiegészítve saját hozzájárulásukkal a megyei pénztárba befolyó összeget. A király itt, amint későbbi adatokkal egybevetve megállapítható, az armalista és taxás nemesség rétegére célzott. A portaadó fizetését 1672. június l-jén kellett megkezdeni. De mivel az ebből várható összeg nem fedezte volna a szükséges, adóból fizetendő kiadásokat, 2 a szabad királyi városoknak, a mezővárosoknak, valamint a portákhoz nem kapcsolt helységeknek accisát kellett fizetniük a hús, a kimért vagy behozott bor, a pálinka és a sör után, magyar pénzben, ugyancsak a magyar kamara pénztárába. Egy mázsa hús után 30 krajcár vagy 50 dénár volt az accisa, egy urna kimért vagy behozott bor után 18 krajcár vagy 30 dénár, pálinka után 30 krajcár vagy 50 dénár, sör után 9 krajcár vagy 15 dénár. Ezzel szemben az átvonuló katonaságnak, ha szállást kért, azért fizetnie kellett, s az accisafizetés az ezredek
