Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)

1. Politikai igazgatás

1821-ben az augusztusi vásárban egy szolgáló 146 Ft-ot talált. Ezt a vásári törvényszék jegyzőkönyvében feljegyezték, majd „országosan kihirdették". A pénzt az urbárium hivatal őrizetére bízták, majd mikor két évig senki sem jelentkezett érte, a megtalálónak adták. 1835-ben egy aranygyűrűt találtak. Azzal helyezték a letétemények közé, hogy ha egy évig és egy napig senki sem jön érte, a megtalálóé lesz. 75 Másképp állt a helyzet, ha „kincset" találtak vagy ástak ki. 1796-ban két kertben összesen 113 darab török és holland aranyat találtak. A magisztrátus a helytartótanácsnak jelentette, kérve, hogy a városnak járó harmadrészt a Király kútja építésére fordíthassák. Ehelyett azonban a felsőbb hatóságoktól csak egy nyugtát kaptak, amelyet ad acta tettek. 76 Néhány adat arra utal, hogy a kincsásás nemcsak a parasztok, hanem a városlakók között is dívott. 1818-ban két lakos arra kért engedélyt, hogy a vadmezőn levő beomlott pincében kincset keressen. Ezt a város megengedte nekik, „de csak a kapitány felvigyázása alatt". 1822-ben Vinicay János azt jelentette a polgármesternek, hogy a földből lángot látott fellobbanni. Kincskeresési engedélyt kapott a várostól, de a tanács megjegyezte: „Ez nem jelenti, hogy ott kincs van, de keresheti (ha kártétel nélkül tudja tenni). És jelentse, ha nem talált semmit." 77 1847-ben Pillér János viszont valóban „kincset" (főleg rézpént) talált. A helytartótanács rendeletére hivatkozva a tanács a pénzt a találó, a földbirtokos és a városi házipénztár között, háromfelé osztotta. 78 Tiltott játékok A városok nem nézték jó szemmel a játékhelyeket, amelyek látogatását Modor már 1664-ben megtiltotta. Esztergom „a sok lopás, a kockázásban és más játékokban való nagy istentelenségek" miatt tiltott meg mindenféle játékot. „Kiirtásukra" a hadnagy és az őrmester közösen ügyelt. Kőszeg 1768-ban az alábbi hazárdjátékokat tiltotta meg: fáraó, quindeci, tredeci, Birowitsch, Voita, Trischák, halber Zwölfe és mások. 79 Székesfehérvárban ugyancsak 1768-ban hirdették ki a helytartótanácsnak a hazárdjátékokat (köztük a ferblit) tiltó rendeletét. 1770-ben a helytartótanács — 300 arany büntetés terhe mellett — megismételte a tilalmat. 80 1796-ban egy zágrábi születésű személy tartózkodott a városban; foglalkozása nem volt, csak a tiltott szerencsejátékokat űzte. A kapitány a városházára vitette, ahol közölték vele, hogy a várost két hónapon belül hagyja el. 1798-ban a város azt 75 Prot. sess. 1821. aug. 24. No 1363—1364.; 1823. ápr. 4. No 515.; 1835. márc. 13. No 547. 76 Prot. sess. 1796. jún, 6. No 803.; jún. 15. No 844.; júl. 11. No 998.; aug. 19. No 1140. 77 Prot. sess. 1818. febr. 16. No 230.; 1822. márc. 1. No 373. 78 Prot. sess. 1847. márc. 5. No 757. 79 Corp. stat. IV/2. 485. Modor 1664.; 680. Esztergom 1727.; V/2. 550. Kőszeg 1768. 80 Prot. sess. 1768. ápr. 11.; 1770. dec. 4. 5 Kállay István 65

Next

/
Thumbnails
Contents