Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)
4. Adóügy
A XIX. század első évtizedeiben a tanács minden kivetési ülésre a választópolgárságon kívül meghívta a birtokos nemes urakat is. Ezek azonban igen gyakran el sem mentek az ülésre. 24 1826-ban az elegyes ülés megállapította, hogy „az adó kivetésére nézve rosszul vannak felvéve a házak és a telkek. Ezeket újból kellene felvenni és megvizsgálni". A magisztrátus azzal kereste meg a helytartótanácsot, „hogy új classificatiót dolgozzon ki". „Mivel az utcákban tett változások miatt több ház fekvése is megváltozott, a telkek újabb osztályozását" a tanács helyben is végrehajtotta. Ez azonban nem sok sikerrel járt, mert 1827-ben — ekkor a királyi biztos engedélyével — az osztályozást újból korrigálták. 25 1829-ben minden kivetett forint után 24 kr-t leszámítottak, amit az uralkodó a hátralevő adó fejében elengedett. A számvevői hivatal az elengedést az adólevelekben külön feltüntette. Volt olyan év, amikor viszont növelni kellett a kivetett adó összegét. Ilyenkor úgy jártak el, hogy minden forintra bizonyos krajcárösszegű auctiót (1830-ban pl. 12 kr-t) számoltak. 20 A házhoz tartozó telkek új osztályozása azt eredményezte, hogy jóval nagyobb adóösszeg jött ki. Ezért 1830-ban a zsellérek fejére addig kivetett 3 Ft 30 kr-t 2 Ft 30 kr-ra csökkentették. A tanács úgy döntött, hogy „a polgárok fejére semmit sem vetnek ki, mivel a polgár a város területén nemesnek tekintendő. Az pedig a feje után nem fizet adót". Ez azt is jelentette, hogy a házbirtokosok nevére csak akkor vetettek ki adót, ha valóban a házában lakott. A céhek — a mesterség űzésében és a legények számához képest — maguk osztották fel, szedték és fizették be az adót negyedévenként a városi adószedői pénztárba. A kereskedőknél a Kereskedő Társulatot vonták be ugyanilyen módon (1830-ban pl. a tanács 364 Ft-ot vetett ki a Társulatra). 27 Fontos fordulópont volt az adózás történetében az 1733 januári „elegyes ülés". Ez megállapította, hogy a telkekre nagyobb adóteher nehezedett, mint korábban (amikor ti. a polgárok és zsellérek fejadót is fizettek). De a város gazdagsága leginkább a fundusok értékében van. „így ezeket inkább növelni, mint a terhek növelésével csökkenteni kell. A polgárok, de azok is, akik telket nem szereznek, számos szabadsággal (törvényhatósági, közkutak használata, kövezetvám mentesség, egyéb közköltségek) élnek. Méltányos, hogy 1 Ft adót fizessenek fejenként." Ezt az 1 Ft-ot a jelenlevő nemes urak is elvállalták, de csak azzal, hogy „nem a hadiadó neve alatt, hanem a házipénztár szükségleteire". A zsellérekről megállapították, hogy ők „is számos szabadsággal élnek; helyzetük jobb, mint az uradalmi zselléreké. Azok adóihoz képest a felét (fejenként 3 Ft 30 kr-t) fizetik". Az ülés zsellérnek vett minden lakost, ha volt birtoka, de polgári rangja nem, „kivéve a 24 Prot. sess. 1800. nov. 20. No 1386.; 1802. dec. 6. No 1595.; 1811. dec. 9. No 1567.; 1821. jan. 18. No 71. 25 Prot. sess. 1825. jan. 7. No 19.; dec. 5. No 1874.; 1827. jan. 15. No 72.; jún. 15. No 1030. 26 Prot. sess. 1829. febr. 4. No 204.; 1830. jan. 29. 27 Prot. sess. 1830. nov. 30. No 1971.; 1832. nov. 5. No 2147.; Vértes 1910. 36.
