Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)

3. Gazdasági igazgatás

1815-ben a Társulat Tulkay János felvételét azért nem javasolta, mert nem szolgált három évig a városban. A tanács ennek ellenére felvette, „mert a felséges parancsolat szerint nem kell helyben szolgálni, hanem elég a három év vándorlás is, ezért a kérés teljesíthetőnek látszik". A tanács elrendelte, hogy a Társulat vegye fel a jelentkezőt.

12 Hasonlóan elutasította a Társulat 1820-ban Kálinger György kérelmét és arra akarta kötelezni, hogy még egy évig legénykedjék valamelyik helybeli kereskedőnél. A tanács ezzel nem értett egyet, mivel a kérelmező helyi születésű, helyben volt inas és nyolc hónapig legény, „ezért a felséges rendeléseknek mindenképpen megfelel", így a jogot a tanácstól megkapta, a Társulatra csak a beiktatás maradt.

13 1827-ben Csaby Antaltól tagadta meg a Társulat a felvételt. A tanács szerint „ez nem függ a Társaság kegyességétől". Ezért Debnár Márton főügyész összehívta a kereskedőket és felszólította őket a köteles engedelmességre. A Társulat erre nem sok hajlandóságot mutatott, sőt kérte, hogy a magisztrátus terjessze fel az ő irományaikat is a helytartótanácshoz. A tanács ezt nem tette meg, „mert a kereskedői jog megadása a tanács részéről már megtörtént. Ez nem a Kereskedői Társaság beírásától, hanem a tanács rendelésétől függ. A tanács azt mellékel a helytartótanácsi felterjesztéséhez, amit jónak lát". A Társulat tiltakozását nem látta jónak mellékelni.

14 Ugyanebben az évben utasította el a Társulat Rossnagl István kérelmét. A tanács alaptalannak minősítette az indoklást, mivel a kérelmező kitanulta a kereskedést és felszabadult; a felsőbb rendelések szerinti vándorló időt (erkölcsös magaviselettel) kitöltötte; mindezt be is bizonyította és főleg a kereskedés alapjául szolgáló summával — az általa bemutatott, elfogadható oklevelek szerint — rendelkezik. Mindezek figyelembevételével a tanács megadta neki a fűszerkereskedői engedélyt. Ezt a helytartótanács (három hónapon belül), a Társulat ellenkeresetét elvetve, jóváhagyta.

1S A tanács a Társulatot biztos útján felügyelte. Az első ismert személy Hoífmann József ügyvéd, aki 1792-ben meghalván, a Társulat seniora maga kérte másik tanácsi biztos állítását. A biztosok névsorát, a Kereskedelmi Társulatról írott művében Vértes József közli. Ezek nagyrészt a legfelső vezető réteg sorából kerültek ki.

16 A biztos kötelessége volt a tanácsi határozatok érvényesítése, így — elsősorban a felvételek ügyében — gyakran ütközött össze a kereskedőkkel, 1803-ban pl. Ivánovits Demeter reversalesét jegyzőkönyveztette, amely szerint kereskedői jogát el nem adja és a gyermekei sem öröklik. 1818-ban a helytartótanács vett fel egy 12 Prot. sess. 1815. jan. 9. No 31. 13 Prot. sess. 1820. febr. 18. No 334. 14 Prot. sess. 1827. febr. 23. No 361.; márc. 16. No 16—17. 15 Prot. sess. 1792. márc. 2. No 276.; Vértes 1910. 23. 16 Uo.