Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)
3. Gazdasági igazgatás
„hogy a következő bérlő így kaphassa meg használatra". A tanács az egész terűlet harmadrészét jelölte ki vetésre. 1815-ben megállapították, hogy „a gazdák a földjeiket nem a megállapított rendben vetik be, hanem önnön akaratjuk szerint, az árpaföldek közé zabot és mohart, a mohar földekbe zabot és árpát vetnek". A tanács közhírré tette, hogy aki nem az előírt magot veti, attól elveszi a földet. A károk megakadályozására előírták a szántás megkezdésének az idejét is. 281 Nóvák Joachim, a királyi uradalmak rendtartója 1817-ben előírta Bárándpuszta számára ís a harmadik vetésforgó bevezetését, amelyekből egyik mindig ugar maradt. Ezért a pusztát újra kellett felosztani, „mintha most került volna a város kezére". Réteket csak olyanok kaptak, akik szántókat is béreltek, „ezáltal az a kár, amely az ugar után fizetendő bérleti díj által éri őket, kiegyenlítődik". Az új rend szerint minden calcaturában három szántó volt, és minden három szántóföldhöz egy nyilas rét tartozott. A tanács beleszólt abba is, hogy az előző évben ugarnak hagyott földekbe mit vessenek. Az őszi vetések között, 10 Ft büntetés terhe mellett, tilos volt parlagot hagyni és mindenki „köteles volt földjét Szent Iván-nap előtt megugarolni". Szent György-nap után két héten belül — 10 Ft büntetés terhe mellett — kellett az ugarszántást elvégezni, a kukorica alá való szántást Szent György-napig (a kukoricatörés idejét is a tanács határozta meg). 282 Tiltották viszont a vasár- és ünnepnapi munkát a pusztán. Csak akkor lehetett „leköltözni", ha az ünnep másnapja hétfő volt. 283 A puszta bérletének másik indoka a legeltetés biztosítása, és ez úton az egyébként kevés városi legelőterület megnövelése volt. Az ott legelő állatok után a város taksát szedett. 1717-ben egy nagy állat után 35, kis állat után 171/2 d-t, 1721-ben nagyobb állatért 8, két kisebbért 8 garast, 1755-ben állatonként 3 garast, 1 juhért 1 kr-t, 1759ben marháért 1 garast, juhért 1 kr-t, 1768-ban a marhák után 6 kr-t, a juhok után 2 kr-t, 1771-ben a marháért 10 d-t, juhért 2 kr-t. 1725-ben a bárándi legelőn 1332 állat legelt (á 6 garas). A bárándi juhtenyésztést Fényes Elek is megemlíti. 284 1729-ben a tanács ugyan azt határozta, hogy „Bárándon nem legelőt, hanem szántót kell tartani", de ezt — az állattartó gazdák ellenállása miatt — nem tudta keresztülvinni. Sőt, volt olyan év (pl. 1735), amikor a seregélyesi parasztok is legeltetési engedélyt kaptak. 1736-ban említik először a bárándi gulyát. 1768-ban a ménesbeli lovakat is ott tartották. A szénatermés biztosítására Szent György előtt 10 nappal el kellett a pusztáról a juhokat és marhákat hajtani. Nem volt szabad a vasárnapi (titkos) legeltetés sem. 285 281 Prot. sess. 1812.ápr.24. No 565.; máj. 4. No 654.; I815.márc. 10. No 407.; 1816. ápr. 26. No711. 282 Prot. sess. 1817. szept. 17. No 1429—1432.; szept. 27. No 1479.; nov. 6. No 1622.; 1820. márc. 4. No 480.; márc. 12. No 483. 283 Prot. sess. 1822. jan. 2. No 18. 284 Prot. sess. 1717. okt. 14.; 1721. nov. 7.; 1725. okt. 23.; 1750. okt. 23.; 1769. okt. 3.; 1771. jan. 7.; HKA Camerale Ungarn. 511. Fasc. 26. No 36/1769. jún.; Fényes 1851. L 89. 285 Prot. sess. 1729. márc. 7.; 1835. szept. 20.; 1736. nov. 24.; 1768. jan. 26.; 1776. ápr. 12.; 1786. júl. 31. No 1075.
