Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis

magánsérelmeket csatoltak (a fogoly Apor Péterét, Johannes Sachs von Harteneck özvegyéét stb.). Az Erdélyi Udvari Kancellária tételenként foglalt állást a Gubernium felségelőterjesztéseiről készült összeállítással kapcsolatban: ad 1. Erdély jelen helyzetében rendezett repartitio nem történhet, ezért a nép sem vádolható, nem is fenyegethető. Az igavonó marhákat addig is kímélni kell, míg a katonaság rablásból él (a Kancellária tudomása szerint a kurucok ezt teszik), különben a földmüvelés tönkremegy. Ad 2. A császárhű országgyűlés részvevőinek pénzsegélyt kell adni, a többieknek engedélyezni kell a Havaselvére távozást. Ha azonban az országgyűlési tagok ellátására sincs pénz, ezeket is ki kell engedni Havasalföldre. Ad 3. A Szebenben maradó nemeseknek ne legyen kevesebb joguk a polgároknál. Legyen elővásárlási joguk a Havasalföldéről behozottakra a kereskedelmi célokra vásárlókkal szemben. Ad 4. A Guberniumot ne akadályozzák tevékenységében. Ha Szebenből futár indul Bécsbe, azt jelezzék a Guberniumnak is. Ad 5. A vöröstoronyi vám ügyében tájékoztatást kell kérni; ha azonban a vámolás módja akadályozza a behozatalt, nem szabad megengedni. Ad 6. A Kancellária jónak látja teljes bonyolultságában a Konferenz elé tárni a helyzetet: I. József uralmának kezdetekor általános amnesztiát hirdettek, Herbeville Erdélybe nyomulásakor csak feltételeset (a kuruc felkelésben főszerepet nem játszók számára); ebből zavar, bizalmatlanság támadt. 1706/1707 telén császári resolutio született arról, hogy a Rákóczi-pártiság miatt fogságban tartott személyek vétkeik szerint különböztetendők meg.

266 Ez a rendelkezés késve is érkezett Erdélybe, s a Gubernium hiába próbálta elkészíteni a foglyok jegyzékét, mert a katonai parancsnokok meggátolták ezt, arra hivatkozva, hogy nincs rendelkezésük erre a Haditanácstól. A Kancellária azt javasolta, hogy a nem ellenséges szellemüektől hűségesküt kell kivenni, aztán szabadon kell bocsánati őket. Ha pedig újból császári sereget küldenek Erdélybe, előzetesen kell teljes amnesztiát hirdetni. Ad 7—8. A Kancellária az erdélyi fiscalis jövedelmek felét javasolta guberniumi fizetésekre fordítani. Ad 9. Pusztán bejelentésekről lévén szó, válaszul elég volna a részvétnyilvánítás. A magánkérelmek közül a foglyokról úgy nyilatkozott a Kancellária, hogy nem lévén tisztázva: büntetésre vagy amnesztiára érdemesek-e, mások visszacsalogatására kegyelmet kellene nekik adni, azzal azonban, hogy abból a városból, amelyben fogságban voltak, ne távozzanak a hadakozás végéig.

267 A Konferenz állásfoglalása és az uralkodó resolutiója nem ismeretes. Tudomásunk lehet azonban az 1707. augusztus 2-án tartott Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis állásfoglalásáról és az azt követő intézkedésekről. Az ülésen Salm elnökölt, a Haditanácsot Herberstein alelnök és Guido Starhemberg képviselte. Jelen volt Rabutin is, akinek kis híján 6 ezer főt kitevő hadteste Lebenynél állomásozott. A napirenden az Erdéllyel kapcsolatban foganatosítandó katonai intézkedésekről volt szó. Az az álláspont alakult ki, hogy Erdélyt egyelőre fel kell adni. A számbeli (s még inkább tekintélybeli) kisebbségben lévő katonai vezetők közül csak Rabutin jelentett be különvéleményt. Szerinte a legsürgősebb feladat Erdélynek segélyt adni, mert elvesztéséből veszélyes következmények adódnának. (Rabutin feltehetőleg a Rákóczi erdélyi fejedelemségéből származható külpolitikai bonyodalmakra gondolt.) I. József 1707. augusztus 3-i resolutiója az ő 6 Trócsányi 81