Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis

1695. április 27-én foglalkozik folyamodványával, mint a szintén volt thökölyánus Inczédi Mihályéval, aki Szolnok megyei birtokainak visszaadását (s egyben 1688-i protectionalisának megújítását) sürgeti. Meglepő viszont, hogy a nemesfémbányászat, amelynek erdélyi jelentőségét a Konferenz jól kellene hogy ismerje, a szerv kevés érdeklődését váltja ki — talán mert mégsem érzi teljesen biztosnak a Habsburg-uralmat Erdélyben, s új nemesfémbánya nyitása nem azonnal kifizetődő vállalkozás. Amikor Haller János kincstartó 1693 derekán jelenti, hogy Kővárvidéken művelés alatt még nem álló nemesfém-előfordulások vannak, s „aliqui metalli fossores" kérték tőle, hogy ezeket saját költségükön művelhessék, a konferencia nemkívánatosnak tartja a lelőhely feltárását

146 (1693. július 23.). Mikor 1695. április 20-án, a pénzverés kapcsán, újra felmerül az ércbányászat kérdése, a konferencia az Udvari Kamarát hívja fel arra, hogy tájékozódjék az erdélyi magánércbányászatról és az ebből származó kincstári jövedelmekről („ratione metalli fodinarum in fundo privato cultivantur — sic — sub emolumento Principi a particularibus debito"). Az átlagosnál is kuszább feljegyzésben azonban egy további vélemény is rögzítve van a bányamüvelésről: semmit sem kell engedélyezni, de elutasítani sem; I. Ferdinánd kamarai instructióját (a két, 1527-i és 1537-i udvari kamarai rendtartás közül feltehetően az utóbbit) kell mértékül venni. („Ego putavi man solle nichts erlauben nichts abschlagen. videatur Instructio Cameralis Ferdinandi primi.") Legalábbis időlegesen nagy fontosságúak a kincstári javak bérbeadásának a konferencián megtárgyalt ügyei. A Gubernium, többször említett 1693. október 8-i felségelőterjesztése mellett, memorialist küld fel, amely szerint a rendek a kincstári uradalmak, továbbá az arany- és higanyjövedelmek bérletét kérik (1696-ig bezárólag, a bértételeknek feltehetően az 1694—1696. évek egészére való megjelölésével, a bérösszegbe beleszámítva állami kölcsöneiket és a Gubernium fizetését is). A konferencia (1694. január 8.) nem zárkózik el az ajánlat elfogadásától, csak a szükséges kautélákra hívja fel az Udvari Kamara figyelmét a szerződés megkötése esetére. („Si hoc intendat Transylvania fiat et detur Arrenda usque ad annum 96", az Udvari Kamara „adhibeat suas debitas cautelas".) A szerződés megkötésére azonban egyelőre nem kerül sor, s közben a konferencia álláspontja némileg módosul. Az 1695. április 20-i ülés foglalkozik újra az erdélyieknek az arany- és higanybányászat bérletei iránti kérésével. Mérsékelt lelkesedéssel fogadja az ajánlatot,

147 vizsgálatot is tartatna az erdélyi arany-, ezüst-, higanybányászatot és aranymosást illetően, de a higanytermelést bérbe adná. Nem egészen egy hétre rá, 1695. április 27-én azonban újból a konferencia elé kerül az ügy, abban a formában, hogy Bánffy gubernátor és a leendő kincstartó Apor István kérik a topánfalvi uradalom bérletét. (Itt a Ministerialkonferenz álláspontja nem ismeretes.) A BánfTy—Apor-bérlet azután ismeretesen létrejön — néhány évre. A tizedbérlet immár közel másfél évszázados hagyományokkal rendelkező ügyeivel legfeljebb ha érintőleg foglalkozott a konferencia.

148 A pénzverés és pénzforgalom ügyei előbb 1694. május 8-án jelentkeznek az erdélyi konferencia tárgyalásain: feltehetően a Gubernium sürgeti, hogy Erdélybe küldjenek aprópénzt is. 1695 áprilisában ismét az erdélyi országos kormányhatóság