Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

III. Az 1730-as évek

mellett egyetlen erdélyi magyart, Csulait találjuk itt, őt is a speciális jogi ismereteket követelő fiscalis directori tisztben. Utóda ebben az erdélyi román Petru Dobra. Az erdélyiek kiszorulása a kincstári vezető tisztségekből tovább tart. 4. KINCSTÁRI POLITIKA Tekintsük át végül azt, amit a kincstár erdélyi politikájáról még nem mondottunk el a bérleti rendszer és az igazgatási apparátus kapcsán. Ez a tevékenység néhány kérdéskörre korlátozódik: a kincstári népek jogvédelmére, ezen belül külön (és a többi kincstári népekkel szemben aránytalanul nagy súllyal) az idegen kereskedőelemek védelmére és a belső és külső vámpolitikára. A kincstári népek jogvédelme körébe olyan lépések tartoznak, mint közbenjárás a Guberniumnál a parajdi és désaknai sóvágók túlzott közterhei miatt

316 vagy igény támasztása arra, hogy a kincstári népek (s egyben az idegen kereskedőelemek) adójának repartitiójába vonják be a Cameralis Directiót.

317 Szélesebb a köre az idegen kereskedőelemek jogvédelmében történteknek, bár lényegében végig a korábbi alapkonfliktusról van szó: adózásukról. Az idegen kereskedőelemek adóját alapkiváltságaik vagyoni erejükhöz képest alacsonyan rögzítik, hogy az országban való állandó megtelepedésre, ill. ottmaradásra lehessen őket bírni — hisz az uralkodó, kincstára révén, adójuk sokszorosát veszi be rajtuk.

318 Az országos adót kezelő közigazgatási szervek, ill. az e tekintetben általuk vagy a rendek által reprezentált adózó népesség és a kincstári szervek érdekei itt ütköznek. A közigazgatási szervek vagy a rendek arra hivatkoznak (alappal), hogy a kereskedőelemek családfőinek adózóképessége sokszorosa az átlagos adózókénak, a kincstári szervek pedig az idegen kereskedők (s a velük azonos kiváltság alá tartozó iparosok) terheit (a kincstár számára való hasznuk érdekében) kedvezően rögzítő kiváltságokra. A közigazgatási szervek és a rendek sűrűn próbálnak e kiváltságokon felüli terhet róni rájuk — a kincstári szervek tiltakoznak. Az 1730-as években is végigvonul ez a harc. A szamosújvári örmények és az alvinci bulgárok 1731 őszén és 1732-ben adójuk csökkentését kérték a Guberniumtól és a Cameralis Directiótól; a Directio két ízben is átírt evégett a Guberniumnak. A Gubernium arra hivatkozott, hogy az adót a calculus-rendszer alapján vetették ki rájuk. Az Erdélyi Udvari Kancelláriának azonban megírta mélyebb indokait (1732. június 6-án): lelkiismerete ellenére nem rakhatja tehetősebbek terhét a végső szegénységben élő föld népére. Sok ezer forintnyi vagyonnal rendelkező örmények, bulgárok — fejtegette — 20-25-30 forintot fizetnek az adóba, kevesebbet, mint egy-egy 200-300 forint vagyonú parasztember. „Ugyanis consideratiora méltó dolog — vitte elvi síkra a kérdést —, hogy az idegenek és jövevények ennek a hazának beneficiumával s hasznával élvén gazdagodnak épülnek, a régi Lakosok pedig a kik súllyossabb terheket, quartélyokat s cotibutiokot supportálnak, naponként romolnak, s szegényednek, amazok pedig könnyebben és kevesebbet adóznak, quártellyt sem tartanak."

319 Ugyancsak 1732-ben kérték a brassai görögök Köleséri Sámuel guberniumi tanácsost, hogy támogassa adócsökkentés iránti kérelmüket. Ez a kérvény már