Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. Az 1730-as évek
módján előnyben részesítheti saját felekezetüket. A további tanácsosi helyeket illetően azzal utasította el az evangélikusok igényét, hogy azoknak a fejedelmek korában is egy, ritkábban két tanácsosuk volt (ez az érv helytálló), s a Diploma Leopoldinumban s az Alvincziana Resolutióban sem szerepel az, hogy az evangélikusoknak a többiekével azonos számú tanácsosának kell lennie (ez ebben a formában nem igaz). Az unitáriusokat illetően a Konferenz 1715-i határozatára hivatkozott. Inochentie Micu-Klein igényére nem is reagált. A Ministerialkonferenz (1735. július 17-én) előbb a rendek és a királyi tábla elnöke tisztének ügyében döntött. Elfogadta a Kancelláriának azt az érvét, hogy nincs megkötés arra nézve: melyik felekezetből nevezendő ki a tisztség viselője. Három személyt emelt ki a rendi jelölésből {első helyen a jelöltek közül legkevesebb szavazatot nyert Bornemissza Jánost, másodikul Kornis Istvánt, végül — azzal az indokolással, hogy az akatolikusoknak se legyen okuk panaszra [!] — Bethlen Ádámot). Egyben azonban meg kívánta osztani a rendek elnöke és a királyi táblai elnök funkcióit, arra hivatkozva, hogy az uralkodó az igazságszolgáltatás meggyorsítása végett már úgy döntött: a királyi tábla (mint Magyarországon is) állandó legyen. így azonban kivihetetlen, hogy egyetlen személy vigye a király tábla elnökletét, legyen jelen a Gubernium ülésein, elnököljön az országgyűlésen, 75 s az sem illő, hogy ugyanaz a személy a Guberniumban vizsgálja felül azt az ítéletet, amelyet elnökletével hoztak — vélte a Konferenz. Úgy határozott hát, hogy a két funkció különválasztandó, és a királyi tábla elnökének tisztére a Guberniummal kell jelöltetni három személyt (a Gubernium csak jelentse be a rendeknek a szétválasztást a következő országgyűlésen). A további tanácsosi helyekre Pettki Dávidot, ifj. Bánffy Zsigmondot (bár ő a 6 jelölt közül a legkevesebb szavazatot kapta), Naláczi Józsefet (aki nem is szerepel a jelölésben), Stephan Filstich brassai albírót (a második helyen szerepelt a szász natio egyik jelölésében) és Sámuel Herbert brassai tanácsost és titkárt javasolta — egyszerre „csoportosítva át" a személyeket, a jelölésektől szinte teljesen függetlenül, s tartva magát ahhoz az elvhez, hogy minden üres helyre az azt korábban birtokló felekezetből kerüljön oda valaki. 76 Az utóbbi elv érvényesítésében bizonnyal szerepe volt Bornemissza Jánosnak is, aki (későbbi politikájából is kiderülően) elégségesnek tartotta Erdély kormányzatában a katolikus hegemónia érvényesülését (ami az ő pozícióinak megerősödésével s a neki lekötelezett Haller János gubernatorságával létrejött), s valamilyen, a reformátusok és evangélikusok számára is elfogadható modus vivendire törekedett. A Konferenz végül elnapolta a választ Inochentie Micu-Klein guberniumi tanácsosság iránti kérelmére. Az uralkodó, mindenben jóváhagyva a Konferenz javaslatát, kinevezte (már csak a rendek elnökének) Bornemissza Jánost és a Konferenz által guberniumi tanácsosságra javasoltakat. 77 Az évtized hátralévő fele együttvéve nem hoz annyi (s különösen oly sűrűn) változást a Gubernium összetételében, mint az 1735. júliusi Ministerialkonferenzülés. 1736. február elején meghal Szentkereszti András, 78 a korszak egyik arisztokratadinasztiát alapító nagy homo novusa, több évtizedes pályája során nemegyszer nagy súlyú főtisztségek elnyerésének szélén. Helyébe a rendek által már 1734 decemberében javasolt Teleki Sándor került 79 — a megüresedett tisztségek 26 Trócsányi 401
