Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)
legalább 120 mázsa erdélyi higanyt vesznek át törökföldi árusításra, 190 forintos áron, fenntartva jogukat arra, hogy amennyiben a Török Birodalomban javulnak a piaci lehetőségek, többet vesznek át eladásra az 1726-i áron. Az árnak követnie kell az idriai higany árhullámzását (ez ekkor mázsánként 200 forint). Az Udvari Kamara a szerződésben ígéretet tesz, hogy diplomáciai támogatást nyújt Radtéknak a Török Birodalomban pénzügyi követeléseikhez. A két higanykereskedő jogfenntartással él arra nézve, hogy amennyiben a szerződés ideje alatt a Török Birodalommal oly szakítás (ruptur) történik, amely gátolja vagy éppen megakadályozza üzleti tevékenységüket, őket nem köti a szerződés; arra sem vállalnak kötelezettséget, hogy a szerződésben szereplő higanymennyiséget más országban adják el. 231 A porumbáki üvegcsűr termékei olténiai monopolisztikus eladásának terve csak felmerül 1727 őszén; a Cameralis Directio végül is nem ad monopóliumjogot a kérelmező kereskedőnek, csak utasítja az olténiai helyi kincstári igazgatás vezetőit, hogy járjanak kezére a porumbáki üveg eladásában. 232 Létrejön viszont 1728-ban a löporkereskedés kincstári monopóliumának bérbeadása. A Cameralis Directio Constantin Dima gyulafehérvári (nevéből ítélve görög) kereskedővel, Athanasius Lássl brassai polgárral és a szebeni szász kereskedő társasággal köt szerződést erre a bérletre, megszabva a lőpor átvételét és eladási árát, s a kereskedő provisióját. A három bérlő egyébként telephelyén kívül is nyithatott üzletet (társakkal is). 233 Két évvel később a bérlők névsora kicserélődik, telephelyük is: Déván Theodor Dragos bulgár kereskedő kap jogot a lőszer kizárólagos árusítására (másutt is létesíthet azonban lerakatokat), Medgyesen az ottani szász Michael Kirtscher kereskedő, Ebesfalván az ottani örmény kereskedő, Peter Kopputz (hasonló feltételekkel). Mindhármuknál azonos mértékben határozzák meg az átvételi és eladási árat és a provisiót. 234 Görög, Örmény, bulgár, szász kereskedők és egy szász kereskedőtársaság: ez a spektruma a monopolistáknak ebben az üzletágban. Tekintsük át ezek után: hogy alakul saját kincstári kezelés és bérlet viszonya a kincstári gazdálkodás egészében a vizsgált időszakban. A kincstár saját kezében tartja a sóbányaművelést, -szállítást és kereskedelmet. Az ércbányaművelésből számba jövő rész nem marad nála, az ércbányászat nem lévén uralkodói jog — a nemesfémbeváltás és a pénzverés azonban változatlanul az övé. A kincstári uradalmaknak, területüket és értéküket tekintve, a kisebb része marad kamarai kezelésben. A harmincadjövedelmekből a Neffzer—Rebentisch-bérletig szinte minden kincstári kézen van. A legfontosabb erdélyi kincstári jövedelmek tehát zömmel saját kezelésben maradnak. Nem jelentéktelen azonban a bérleti rendszer előnyomulása — ebben az időszakban elsősorban az uradalmak gazdálkodásában (Apafi-jószágok, a Steinville halála után is bérletben maradt dévai uradalom), a vasbányászatban és -kohászatban, a higany- és lőporkereskedelemben. Továbbra is fennáll a tizedbérletek rendszere. Gundaker Starhemberg kincstári centralizációs koncepcióját másfél évtized alaposan megtépázta, és a tendenciák a bérleti rendszer további erőnyerése felé mutatnak.
