Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)

erdélyi uralma óta áll fenn, nem volna hát helyes változtatni rajta.

44 Némi szerény változás mégis éppen a kincstári igazgatás terén történik Erdély javára. Az Erdélybe és onnan Máramaroson át történő külkereskedelmet súlyosan veszélyezteti Máramaros megyének a kincstári igazgatás tekintetében való elszakítottsága Erdélytől: az Erdélybe a megyén át utazó kereskedők másfélszeres harmincadot fizetnek a máramarosszigeti harmincadhelyen, s aztán 1 harmincadot Erdély határán. így a kereskedők inkább Moldván át utaznak délkelet felé, illetve onnan Nyugat-Európába. A tapasztalt Bíró Sámuel harmincadfelügyelőnek nem nehéz meggyőzni ennek a kincstár számára való (tartóssá válható) kárairól Haant, az erdélyi kincstári igazgatás vezetőjét,

45 s az 1712. július 18-án teljesen Bíró érveinek szellemében tesz felterjesztést a máramarosi harmincadok hovatartozásának kérdésében az Udvari Kamarának.

46 Ez az akció iniciálja III. Károlynak azt az 1713. május 8-i (1713. november 3-án megismételt) döntését, amely a Partium kincstári igazgatását visszaadja az erdélyi országos kincstári igazgatási kormányszervnek.

47 A kérdés azonban természetesen nem zárul le ezzel, hisz Erdélynek, súlyos adóterhei mellett, nagy szüksége lenne a Partium részvételére az ország adózásában. Évről évre találkozunk a Gubernium vagy a rendek újabb ez irányú lépéseivel. 1714 márciusában a Gubernium sürgeti az uralkodónál a Partium adójának a magyarországitól való elválasztását.

48 Uralkodói állásfoglalásnak egy évvel későbbről, 1715. március 24-ről van nyoma: az aznapi rescriptum bizonyos (nem jelzett) okokból újra függőben hagyja ezt a kérdést.

49 1716 őszén, a törökellenes háborúban elért Habsburg-sikerek nyomán, az erdélyi vezető elit egyenesen abban reménykedik, hogy az egykori lugosi és karánsebesi bánságot is visszaszerezheti Erdélynek.

50 Ez az igény, a többi partiumi megyék visszakapcsolásával együtt, belekerül a magyar megyék és a Partium folyamodványába is az 1717 eleji országgyűlésen,

51 majd a magyar megyék 1718. március 17-i országgyűlési postulatumaiba is.

52 Az a rendi követség, amelynek vezetője Mártonffi György erdélyi római katolikus püspök, sürgeti is ezt a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicisnál; az (1718. december 27-én) további vizsgálatot tartva szükségesnek, elnapolandónak véli az ügyet; az uralkodó így is dönt. 1722-ben két ízben is napirendre kerül e kérdés. Előbb az erdélyi országgyűlésen (február 19-én) követelik a rendek, hogy a Partiumot adóigazgatásilag is csatolják Erdélyhez. A Gubernium vállalja is, hogy ismételten az uralkodó elé tárja az igényt, s az alkancellárnak is figyelmébe ajánlja az ügyet.

S3 Pár hónap múlva azonban a másik oldalról veszélyesebb formában vetődik fel a kérdés. A rövidesen összeülő magyar országgyűlésre a Magyar Udvari Kancellária útján meghívják a partiumi törvényhatóságokat is. A Gubernium úgy ítéli meg a dolgot, hogy Magyarország a követek megjelenését ürügyül veheti a Partium teljes elszakítására Erdélytől. Azt nem látja okul a követek bemenetelére, hogy a magyar országgyűlés a Pragmatica Sanctio elfogadásáról dönt, hisz Erdély országgyűlése már megszavazta ezt, s a partiumi követek ott aláírták. Végül is azt a megoldást választja, hogy rendelkezik a partiumi törvényhatóságoknak: követeik menjenek fel a magyar országgyűlésre, de mindenekelőtt az Erdélyi Udvari Kancelláriához