Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben

előbbi még az egyenruházat legegyszerűbb darabjainak erdélyi gyártását sem engedélyezi. Ez hát a Habsburg kincstári politika Erdélyben a karlócai béke után. Központosítási igények érvényesítése az igazgatásban — némi felesleges bizalmatlansággal, de ebben is inkonzekvensen (erdélyi szakemberrel a legkényesebb terület, az ércbányaügy élén és extraneusokkal a jóval kevésbé problematikus sóügyben) — s az előbbiekből következően nem is teljes végrehajtással, kevés pozitívummal a kereskedelempolitikában (idegen kereskedőelemek védelme), amit többszörösen ellensúlyoz a szerencsétlen vámrendelet és az újabb sókereskedelmi terv bukása. Semmiféle Habsburg-kezdeményezés nem mutatható ki az iparpolitikában. Végül ott van a nagyarányú productio a kincstári birtokokról. Azzal a szerény haszonnal szemben, amit ezek az intézkedések (talán) hoznak a Birodalom kincstára számára, ott áll a politikai kár, amellyel az erdélyi rendek és (közvetlenül csak a sókereskedelem merevségeivel és a kincstári népeknek az ő rovásukra való védelmével) a rendiségen kívül rekedt néptömegek megsértése járt. Az utóbbiakat természetesen sokkal súlyosabban érintették ennél a hadellátás különböző terhei. e) A királyi tábla Mielőtt azonban az adózás és a hadellátási igazgatás kérdéskomplexumára térnénk, ejtsünk szót röviden arról az országos bíróságról, amely a fejedelmi tábla jogutódjaként működött az 1690—1708-i időszakban (természetesen később is): a királyi tábláról. A királyi táblának a kormányzati struktúrába való kapcsolódása lényegében azonos az 1690 előttivel. Elnöke ugyanúgy az országgyűlés elnöke, mint korábban (e főtisztségről már szólottunk a Gubernium kapcsán). A szakbírák változatlanul az ítélömesterek. Közülük a fejedelmi korból örökli át a királyi tábla a jeles államférfit, az udvari alkancellár jelölt Alvinczi Pétert, a karrierben még nála is feljebb emelkedő, guberniumi tanácsosságot az ítélőmesterséggel együtt viselő Sárosi Jánost. Káinoki Sámuel már az 1690-es évek elején nyeri el ezt a tisztséget. Helyére, alkancellári kinevezése után, Baranyai Gergely kerül, aki 1692/1693-ban Alvinczi Péterek bécsi követsége idején a katolikus rendek követe volt I. Lipótnál.

379 Bizonnyal az ő helyére jut, I. Lipót 1699. szeptember 5-i döntésével, Henter Ferenc,

380 mert ekkor a két protestáns ítélőmester, Alvinczi és Sárosi még életben van és fungál.

381 Alvinczi helyére lép ítélőmesterül Simonffi Mihály.

382 Ő legkésőbb 1706 végén vagy 1707 elején bekövetkezett haláláig viseli ezt a tisztséget.

383 Henter nem sokkal élhette őt túl.

384 Az 1708 utáni korszak tehát teljesen új ítélőmesterekkel kezdhet. Ülnökeinek több mint a felét a fejedelmi korból örökli a királyi tábla: Apor Istvánt, Inczédi Pált, Kemény Jánost (a fejedelem unokáját, Teleki Mihály vejét), Kendeffi Jánost, Maksai Ferencet és Naláczi Andrást (Naláczi Istvánnak, I. Apafi Mihály főudvarmesterének, fejedelmi tanácsúrnak, majd guberniumi tanácsosnak egyik fiát). Már 1690 után tűnnek fel a névsorban Balogh László, Bálintith