Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben

ellenállásába ütközött. Egyes, az uradalomból részeket birtokló családok (elsősorban a Telekiek és az Inczédiek) „igen kezdettek tumultuálni" — írta a Gubernium 1696. május 11-én az Erdélyi Udvari Kancelláriának; híre járt, hogy Teleki László sürgősen Bécsbe utazott „annak [ti. a productiónak] bontogatására". Még komolyabb gondot okozott az, hogy a krakkói uradalom (eredetileg a gyulafehérvárinak a része) zálogjogon a Thököly családé volt, és Thököly Imre nővérei a legnagyobb magyarországi arisztokraták feleségei voltak (egyikük a nádoré).

334 1699 tavaszán kerül ismét sor productiókra. Apor az erdélyi és partiumi református papokat szólítja fel adományaikról s mindennemű beneficiumaikról való producálásra, nyilvánvaló ellenreformációs éllel. A református egyház nevében Macskási Boldizsár mint az egyházi javak gondnoka, Veszprémi István superintendens s velük nagyobb számú református pap és professzor a Gubernium elé vonul, és ott, a Diploma Leopoldinumra hivatkozva, protestál. Apor általános ellentmondást jelent, úgy nyilatkozva, hogy az adományok egyáltalán nem állhatnak meg, hisz a fejedelmek (az Approbatae Constitutiones szerint) nem adományozhatják el örökjogon a fiscalitasokat. A reformátusok alapos jogi érveléssel válaszolnak (1. harmincadokról való, ill. sódeputatumok, tizedekből, -bérletekből kiutalt bizonyos készpénz vagy termények nem tartoznak az Apor által hivatkozott rendelkezések alá; 2. az Approbatae Constitutiones egy cikke Bethlen Gábor ingatlanadományait is megerősíti; 3. a Diploma Leopoldinum megerősíti a két erdélyi törvénykönyvet és a fejedelmek összes adományait; 4. I. Lipótnak a kincstartói utasításhoz fűzött — az előbbiekben ismertetett — magyarázata is Apor ellen szól). A Gubernium 1699. március 30-án dönt az ügyben. A kincstartó most már azzal érvel, hogy még ha a református papság és világi képviselője által beterjesztett iratok érvényeseknek bizonyulnának is, az uralkodó megsemmisítheti ezeket; azzal is, hogy a református fejedelmek mint patrónusok tették a vitatott adományokat stb., a katolikus királynak viszont nincs szüksége a református papok szolgálatára, az ilyen conventiók a szerződő fél halála után érvénytelenek — s az egyházak sajátjukból is el tudják tartani papjaikat. A református ellenérvek: a fejedelmek nem udvari papjaiknak tették ezeket az adományokat, s ezeket I. Lipót is megerősítette. Ezt az álláspontot fogadja el a Gubernium 6 tanácsosa. Két katolikus tanácsos (Gyulaffi és Haller), továbbá az unitárius Thoroczkai Mihály elfogadja Apornak azt az érvét, hogy az ilyen conventiók nem terjedhetnek ki az azt adó halála utánra, de az uralkodó döntését kérnék. A Gubernium erre azonnal felségelőterjesztésben ismerteti az ügyet,

335 másnap, 1699. március 31-én pedig magát Bánffy György gubernátort szólítja fel a kezén lévő fiscalitasokról

336 való productióra.

337 A dolog értelme többszörös: Bánffy (mint elmondottuk) a kincstári javak bérletében üzlettársa Apornak, az ország első kormányférfiát egyébként sem könnyű megtámadni jogaiban — Bánffy producáltatásának eredménye azonban már precedens. Nincs is nyoma annak, hogy Apornak a református papság javadalmai elleni támadása eredményre vezetett volna. Amikor a productiók kérdése 1701-ben (már a Cameratica Commissio tevékenysége nyomán) újra napirendre kerül, már maga Apor is tiltakozik ellene.

338 Arra azonban mégis sor kerül. I. Lipót 1702. március 24-én rendeli el a fiscalis