Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
gel; Várad újra keresztyén kézre kerülvén, a két sóbányavárosba telepített ottani menekültek vagy telepedjenek vissza korábbi lakhelyükre, vagy vessék alá magukat a fiscalis joghatóságnak. A sótisztek és sóvágók adó- és fuvarmentesek legyenek. A sóbányahelyek perei első fokon a helyi sókamarás előtt folyjanak, fellebbezés esetén a kincstartó jelenlétében a tordai kamarásnál döntendők el. A sókamarai oeconomiák (a sóbányákhoz tartozó mezőgazdasági üzemek) elidegenített falvai visszaváltandók. A nemesi só mennyiségét portánként évi 15 kősóban és 1 szekér aprósóban határozná meg. A sóbányák rendbehozatalára az Udvari Kamarától vár pénzt, mert a nádor-erdélyi társaság nem akar fizetni, s a sóvágók így elhagynák a bányákat, ha Apor a sajátjából nem fizetné őket. Memorandumának másik fő tárgya a saját kincstartói hatáskörének erősítését célzó követelések. Tényleges hatalmat igényel (a Guberniummal szemben), rendelkezést Rabutin főhadiparancsnokhoz, hogy a kincstartó minden jogos és illő kérésére nyújtson katonai segélyt, udvari kamarai rendelettel kíván tényleges büntető és fegyelmező jogkört biztosítani magának, ugyanígy kívánja elérni azt, hogy az adónak a katonai portiók után fennmaradó része az ő rendelkezése alá kerüljön, 257 egyáltalán: alája kerüljön az Oeconomica, 258 minden rendű és rangú kereskedők. Ami a legfontosabb: némileg talán az Erdélyi Udvari Kancellária kiépítését is mintának véve, külön hatósággá kívánta fejleszteni a kincstartóságot, maga mellett két tanácsossal, akikkel együtt tanácsüléseken intézze a kincstári ügyeket, továbbá egy titkárral, egy regestratorral és két írnokkal. Számot viszont nem maga kívánt adni az Udvari Kamarának; azt javasolta, hogy a kincstári pénztárnok számadásait a Gubernium két tanácsosa jelenlétében vizsgálják meg, s úgy terjesszék az Udvari Kamara elé. Maga alá akarta rendeltetni az 1690 előtti fejedelmi levéltár funkcióját ellátó két hiteles hely, a Gyulafehérvári Káptalan és a Kolozsmonostori Konvent személyzetét (feltehetően azért, mert ezek fiscalis jogokat biztosító okleveleket is őriztek). Felhatalmazást kért arra, hogy ő (és ne a királyi tábla, ahogy a Gubernium kívánta) producáltasson a fiscalis javakat birtokló összes személyek jogairól. 259 Apor memorandumának másnapján, 1696. augusztus 21-én a Gubernium is felterjesztéssel élt az új instructio ügyében, egészen más oldalról emelve kifogásokat. Korlátozná a fiscus jogait elkobzás esetén. A kincstartó alá rendelt fő- és alsóbb tisztek kinevezésénél megtartaná a Haller-instructióban foglaltakat. A fiscalis jószágokról való productiónál magának s nem a kincstartónak juttatná a főszerepet. Birtokadományok kérése esetén a gubernátor 1693-i utasítása szerint a teljes Gubernium tegyen felterjesztést (a kincstartó adhat be különvéleményt), s az így véleményezett birtokkérést az Erdélyi Udvari Kancellária terjessze az uralkodó elé. (Más, tisztán gazdasági ügyekben a kincstartó a Gubernium véleménye szerint is közvetlenül levelezhet az Udvari Kamarával.) A korábbi formában kívánták fenntartani a Gubernium és a kincstartó viszonyát; az új instructióból ti. kimaradt az 1693-iban még szereplő eskü, Apor ezt nem is tette le a Gubernium előtt; Apor nem is hajlandó a Guberniumban véleményt nyilvánítani kincstári ügyekben. 260 Döntés a vitában csak 1698 elején, a három erdélyi főtiszt bécsi tartózkodása idején születik. Egy, Breuner udvari kamaraelnöknél, az Udvari Kamara egyes tagjainak, a három erdélyi főtisztnek, Káinoki alkancellárnak és Szentkeresztinek
