Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
• jesztésében úgy foglal állást, hogy mindkét unitárius jelölt méltó a tisztre, a két evangélikus közül mindenképpen Délit sorolja előre (Conradot alig tartja megfelelőnek) — és hangsúlyozza Apor kétségtelen képességeit. Az uralkodóra hagyja a döntést. 148 Felekezeti frontok különös kavargása ez a jelölés és guberniumi értékelése: előbb a hatalmi pozíciók tekintetében kétségkívül hátraszorított két protestáns felekezet tiltakozása a református túlsúly és a katolikus előretörés ellen, aztán a református hegemóniájú Gubernium taktikus frontváltoztatása: a református jelölt teljes elejtése, az unitárius követelés akceptálása, az evangélikusok visszafogása, egyik jelöltjük gyengének minősítésével — s végül bók a katolikus jelölt felé. A Ministerialkonferenz állást foglal amellett, hogy az unitáriusoknak is jár három tanácsosi hely a Guberniumban, de hangoztatja az Alvincziana Resolutio elvét is: amennyiben nincs megfelelő számú alkalmas evangélikus és unitárius személy, katolikusok és reformátusok állítandók be. I. Lipót így (1694. január 15-én), a négy bevett vallásfelekezet egyenlőségének elvére hivatkozva, Sárosit és Tholdalagi Andrást nevezi ki a két üres tanácsosi helyre. 149 A két új tanácsos funkciójába lépése körül azonban bonyodalom támadt: Tholdalagi András nagybeteg, nem tudja vállalni a tanácsosságot. A rendek, különösen az unitáriusok, igen erősen helytelenítik állásfoglalását. A Gubernium így (1694. április 10-én) I. Lipót döntése alá bocsátja az ügyet: kényszerítsék-e Tholdalagit a tanácsosság elvállalására, vagy más lépjen helyébe felekezetéből (ezt az utóbbit különösen az unitáriusok kérik, de a Gubernium is támogatja igényeiket). 150 Tholdalagi András azonban végül is nem foglalja el tanácsosságát, úgyhogy a Gubernium 1695. május 16-án Thoroczkai Mihályt javasolja Sárosi mellé második unitárius tanácsosnak. 151 A felekezeti arányok^ eltolódása a Gubernium egészét illetően azonban nyilvánvalóan lassabb, nfint azt a Habsburg központi kormányzat várná, amelynek egyes szervei látható türelmetlenséggel szemlélik a négy bevett vallásfelekezet rendszerét. 152 I. Lipót egyelőre egyetlen szigorítást tesz a katolikusok javára: az 1699. szeptember 5-i ún. katolikus pótdiploma előírja, hogy a Diploma Leopoldinumban megjelölt tisztségekre való hármas jelölésnél az egyik jelölt mindig katolikus legyen. 153 Ezt a rendelkezést 1701-ben az uralkodó két ízben is megismétli (február 2., 154 április 20. 155 ). A protestáns rendek erőteljesen tiltakoznak. 156 Válaszul az uralkodó újra meg újra megerősíti s egyben bővíti is ezt a rendelkezést. Az 1702. február 13-i rescriptum arra utasítja a Guberniumot, hogy tisztségre történő országgyűlési jelölésnél és szavazatszedésnél ne csak a gubernátor és a kancellár legyen jelen, hanem egy rangban idősebb katolikus tanácsos is. 157 Az 1703. március 13-i uralkodói rendelet megismétli az 1699-i alaprendeletet s az 1702-i kiegészítést (az utóbbit azzal toldva meg, hogy — a többi felekezetek megnyugtatására — ilyen esetekben bármely más felekezetekből is jelen lehet egyegy tanácsos), ugyanakkor azonban azzal a fenyegetéssel sürget (30 napos határidővel) jelölést a Gubernium (és a királyi tábla) üresedésben lévő tisztségeire, hogy különben ő nevez ki, királyi hatalmával, olyanokat, akiket „ex fidelium Nostrorum relatione" alkalmasnak ítél. 158 Az 1708-ig terjedő korszak azután e tekintetben azzal a groteszk helyzettel zárul, hogy Bánffy gubernátor halála után a
