Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben

összesen 3 fungáló tanácsosa marad (köztük két szász),

114 távozása egyben egy korszak végét is jelenti. A Guberniumot újjá kell majd szervezni, s ez az erdélyi kormányzat egészét érinti. Bonyolultabb a helyzet az ország generálisának tiszte körül. Ezt az érdemben eljelentéktelenedö, rangsorban azonban változatlanul a gubernátor után következő tisztséget Bethlen Gergely tölti be 1697 végén bekövetkezett haláláig. I. Lipót 1698. április 25-én (még Bánffy György, Bethlen Miklós és Apor bécsi tartózkodása alatt) jelölést rendelt a tisztségre azokból a felekezetekből, amelyeknek erre alkalmas személyei vannak

115 (ez eleve kizárja az evangélikusokat, a felekezet lényegében egybeesvén a fegyvert nem forgató szászokkal). Az 1698. június—júliusi országgyűlés el is végzi a jelölést a három fennmaradó felekezetből. A reformátusok közül a jelölés az öreg Naláczi Istvánra esik — nyilvánvalóan csak formálisan, hiszen I. Apafi Mihály egykori főudvarmestere sohasem jeleskedett a csatamezőkön, s az is nyilvánvaló, hogy a Habsburg központi kormányzat, az ellenreformációs politika jegyében, katolikus generálist kíván. A katolikus jelölt Gyulaffi László (ő volt a parancsnoka azoknak az erdélyi hadaknak, amelyeket Scherffenberg vert szét 1686 nyarán Szeben alatt; 1690-ben, Thököly beütése előtt, a hadmüveletekben aztán szerepet nem játszó volkányi hágót fedezi csapataival), az unitáriusoké Thoroczkai Mihály. A Gubernium, az országgyűlésről beszámoló felségelőterjesztésében, természetesen Gyulaífit ajánlja a jelöltek közül. Az azonban meghal, mire az uralkodói döntésre sor kerülne; így I. Lipót 1699. július 13-án új jelölést vár a tisztségre.

116 Az új katolikus jelölt az 1690—1708-i korszak legnagyobb karrierjének megfutója, aki azonban most már felfelé bukik: Apor István. Székely katolikus főúr, aki a Guberniumba is csak 1694 végén kerül be, aztán Haller János utóda lesz a kincstartóságban. 1699 októberében, amikor a generálisi jelölésre sor kerül, nyilván érzékeli már, hogy a Cameratica Comissio Erdélybe érkeztével az ő kincstartói hatásköre érdemben megszűnt. Kincstartónak így mást kell majd jelölni helyére. (A két másik jelölt változatlan maradt.)

117 Apor generálisságának ügye azonban hosszan elhúzódik, bár kincstartói tisztsége valóban formálissá válik. Ezt az árnyék-kincstartóságot azonban a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis is fenntartandónak véli, a Gubernium is (az előbbi feltehetően a közjogi látszatért, a sérelemre nem okot adni, az utóbbi ezek mellett talán azért is, mert bízik abban, hogy a Cameratica Comissio távoztával vissza lehet térni a korábbi kormányzati formára). I. Lipót végül is 1703 februárjában fogadja el Apor lemondását a kincstartóságról, s nevezi ki az ország generálisának.

118 1704ben bekövetkezett haláláig nem fejt ki érdemi tevékenységet e tisztségben. Halála után pedig a tisztség betöltetlen marad egészen a Gubernium megszűnéséig (az 1709-i rövid közjátéktól eltekintve, amikor a Napóleon ellen hadba hívott, de harcba nem vetett erdélyi insurrekció parancsnokát felruházták az ország generálisa rangjával). A kancellári tisztet 1704-ig Bethlen Miklós tölti be. Akkor ismeretes módon perbe fogják és elítélik. Az ítélet megerősítése az uralkodóra marad, s a háborús körülmények közt nem kerül erre sor. A kancellári tisztség így a gyakorlatban betöltetlen, az 1692—1708-i időszak határain is túl. 15 Trócsányi 225