Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben

szakági vezető tisztségekben üresedés történik, s az tegyen a szokásos módon jelölést a királyhoz. Kisebb kincstári tisztségeket a kincstartó saját hatáskörében is betölthet. Megjelenik az instructióban az erdélyi rendek által oly nagy ellenérzéssel kezelt „comissio cameralis" elnevezés is, egyelőre abban a még eléggé veszélytelen formában, hogy amennyiben szükség van ilyenek kiküldésére, ez csak a Guberniummal, a kincstartó részvételével való megbeszélés alapján lehetséges.

110 A guberniumi tanácsosok instructiójának egy pontjára érdemes felfigyelnünk: kötelesek a Gubernium mindennapi üléseinek látogatására.

111 A Gubernium azonban hosszú évtizedek után jut el majd odáig, hogy mindennap ülésezzék. Lényegében véve mégis az Alvincziana Resolutio és az 1693. áprilisi guberniumi insructiók azok az okmányok, amelyekre a Gubernium tevékenysége épül. b) A Gubernium az Alvincziana Resolutio után összetétel A Gubernium tevékenységéről szólva, előbb összetételének fontosabb változásait tekintjük át.

112 Sorra véve előbb a főtisztségviselőket, a gubernatori tisztségben az 1690—1708-i időszakban nincs változás, végig Bánffy György viseli, 32 éves, amikor megerősítik tisztében — ez ekkor meglett férfikornak számít (Thököly 20 évesen politikai tényező, II. Rákóczi Ferenc 27, amikor kirobbantja a nagy kuruc szabadságharcot), és 48, amikor — immár féléves súlyos betegség után — 1708. november 12-én egészségi állapotára való tekintettel lemond tisztéről. Lemondása még felterjesztésre sem kerül, mikor az első gubernátor 1708. november 15-én meghal.

113 A történetírás hajlamos arra, hogy Bethlen Miklós Önéletírását tekintse megítélése fő forrásának. De hát Bethlen Miklós többszörösen is elfogult volt vele szemben (1674-ben ő volt a Bánffy György apján, Bánffy Dénesen elkövetett Justizmord egyik fő mozgatója, az 1680-as évek vége felé azonban a fiatal Bánffy elébe került rangban — 1687-ben már tanácsúr, Bethlen csak 1689-től —, a gubernátorválasztás a jelzett okokból megint csak Bánffy javára dől el, kisebb-nagyobb csatározásaik a későbbiekben is vannak, s Bethlen mégiscsak rabságból, a halálos ítélet árnyékából emlékszik vissza a másikra, akinek halálhíre is nagy késéssel juthat el hozzá). Az első gubernátor valóban sem tehetségben, sem tapasztalatokban nem vetekedhetett Bethlen Miklóssal — de nem is volt az a tehetetlen, szürke jelenség, aminek néha ábrázolják. Ha arra gondolunk, hogy valóban elfogulatlan (mert közömbös) források szerint milyen keményen harcolt (más kérdés, hogy milyen álláspontról) 1698 tavaszán a Ministerialkonferenz vitáiban, nehéz tőle megtagadni a politikai képességeket. „Rejtélyes hallgatásai", amelyeket Bethlen Miklós az ő terhére ró, részben ifjúkora szörnyű tapasztalataiból erednek (14 éves, amikor apját kivégzik), részben abból, amit később kellett megérnie: a fantáziadús politikusra az 1690—1708-as évek Erdélyében a katasztrófa várt — a fantáziátlanra (vagy aki legalábbis rejti fantáziáját, s ráadásul okosan, de azért nem becstelenül, szövetkezik másokkal) a fennmaradás. Minthogy halálakor a Guberniumnak