Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
joggyakorlat vagy bírói szervek ne hathassanak rá. A büntetőperek közül azt tartotta a Guberniumtól az uralkodóhoz fellebbezhetőnek, amelyben főtisztségviselők 98 életéről és vagyonáról van szó; ha azonban ezekben az esetekben az uralkodó is elmarasztaló ítéletet hoz, az Erdélyben hozott ítélet végrehajtásán túl a fellebbezőt terheljék a perköltségek és a Guberniumnak tartozó homagium is (a gubernátornak 500, a tanácsosoknak 400-400 arany). A vagyonjogi pereknél a particularis instructio értékhatár megszabását követeli. Ingóságokkal és zálogjószágokkal kapcsolatos perek értékhatára 2 ezer arany, örökjogon bírt ingatlanoknál ezer arany legyen. Ily pereknek a király elé vitele esetén azonban, ha a fellebbező a király előtt is elveszti a pert, fizesse a perköltségeket, s a vitás jószágok értékének kétszeresét köteles visszatéríteni vagy a jószágnak az Erdélyben hozott ítélet óta lett termékeit is. Aki Erdélyből királyi rendelettel (mandátum praeceptorium) visz fel pert, az legfeljebb 4 hónapon belül hozza is le, s pervesztés esetén a vagyonjogi perekben szokott büntetésen túl a Guberniumnak tartozó homagiumot is fizesse. Ki kívánják zárni a particularis instructio megfogalmazói azt a lehetőséget, hogy valaki az Erdélyi Udvari Kancelláriának kelt simplex commissióval (tehát nem szabályos bírói paranccsal) vagy éppen a Haditanács, az Udvari Kamara vagy a birodalmi főhadbiztosság rendeletével fellebbezhessen a király elé; azt is, hogy a fellebbezett perek magyarországi nagybírák vagy hatóságok (az országbíró, a nádor vagy a Magyar Udvari Kancellária) elé juthassanak. Az előbbiekben jelzett 4 hónapon túl végül is 1 év határidőt szab a fellebbezés ellátására, ennek lejárta után az erdélyi ítélet jogerős és végrehajtandó. Részletesen foglalkozott a particularis instructio a kincstári jövedelmek kérdéseivel is; elsősorban azt kötötte a korábbi fiscalis praefectussága révén ezekről is jól tájékozott Alvinczi lelkére, hogy informálja róluk a Habsburg központi kormányzatot — némileg igyekezvén alacsonyabbra is értékelni e jövedelmeket a reálisnál. 99 A harmincadjövedelmek egészéért, együttes bérbeadásuk esetén, 30 ezer forint bért várt, nem értve itt a marosváradgyai, szászvárosi és dévai harmincad jövedelmeit, amelyeknek mértéke a sókereskedelemtől függött. Azt azonban hangsúlyoznia kellett Alvinczinak, hogy a háború miatt a marosi sókereskedelem „elbomlott" (Lippa és a Maros mente hadszíntér), az aknák a háborús időkben tönkrementek, hitelt kellett felvenni helyreállításukra. A kincstartó első évi számadása mutatja majd meg, hogy mi a sójövedelem. A követeknek kérni kell a haza fiai sókereskedelmi szabadságának fenntartását. Az ércbányászat bemutatásánál is ez a tendencia érvényesül. Erdélyben 1692 tájt nincs fiscalis arany-, ezüst-, réz- és ónbánya — szól az instructio —, a magánbányászok tizede és az aranyváltási jövedelem az aranybányászat kincstári haszna. A higanybányászat hozama bizonytalan. A fiscalis jószágok lajstromát 100 a követség vigye fel az udvarba, s ott jelezze, hogy ezekből mi van a kincstár kezén, a többiekről csak általánosságban jelentse be, hogy ezeket donatariusok birtokolják, s hogy I. Lipót megerősítette ezeket a donatiókat. Tájékoztassa a Habsburg-kormányzat vezetőit a fiscalis javak adományozását, a róluk való productiót, visszaszerzésüket stb. illető erdélyi törvényekről, arról is, hogy az ún. fiscalitasok örökjogon nem adományozhatok el, de a donatarius életére vagy usque ad beneplacitum stb. igen. Ismertesse a
