Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
ellenszenv is növel. Bethlen nem volt mestere a politikai kapcsolatok teremtésének. Miközben riválisait rövidesen az ifjú Apafiig húzódó családi kapcsolat kötötte össze, neki ilyenek nem voltak. Bécsi tartózkodása (és további tartózkodásai) alatt sikerült Kinskyvel kapcsolatot teremtenie — ez azonban Erdélyben inkább ellenszenvet váltott ki. Az is valószinü, hogy modora is nehezen volt elviselhető együttműködő partnerei számára, akik intellektuális gőgnek minősítették nála azt is, ami nem volt az — miközben ő parlagiságnak tartotta s megvetette amazoknál azt is, ami nem volt az. Ezek a tényezők hathattak gubernatori jelölése ellen, s nem „Szék, Kolos, Udvarhely, Szereda s hasonló nyomorú taksás városi emberek" szavazatai, ahogy önéletírásában írja. Annál is kevésbé, mert ugyanott maga is szól róla, hogyha fejedelmi tanácsból csak ketten szavaztak rá 90 (a tanácsnak 8 fungáló tagja volt jelen az országgyűlésen). A többi főtisztségek nem újak a közvetlenül 1690 előtti gyakorlathoz képest, a rájuk történő jelölés annál is kevésbé sérti az 1690 előtti erdélyi közjogot, mert üresedésben vannak. A főgenerális, Teleki Mihály elesett Zernyestnél, a kancellári tisztség 1679 vége, Bethlen Farkas halála óta nincs betöltve (a kancellári funkciók ellátása megoszlik több személy között), s lényegében üresedésben van a kincstartó tisztsége is (Haller János 1678 februárjában megkapja ezt, de nincs nyoma annak, hogy fungálna is kincstartóként — ez a tisztség a fejedelmi kor legnagyobb részében csak formális, I. Apafi Mihály alatt különösen is az). A főgenerálisságra Bethlen Gergelyt jelölik, mintegy utódlási jogon is, mert az 1680-as évek második felében ő az elöregedő Teleki Mihály helyettese e tisztében, de elsősorban mégis a BánfTy— Bethlen Gergely—Bethlen Elek-csoport hegemóniájának megszilárdítására, hisz a főgenerális pozíciója a fejedelmi kor nagy részében erősebb a kancellárénál, rangban most is előtte foglal helyet. A harmadik főtisztséget, a kancellárságot már nem lehet elvenni Bethlen Miklóstól. A Diplomában külön megjelölt negyedik főtisztségbe Haller János kerül, elsősorban bizonnyal azért, hogy a főtisztségek viselői között legyen egy katolikus is (az előbbi három református). 91 „A tanácsi rend kiegészítése" kettős okból szükséges. A 12 tanácsúrnak ekkor eleve van 2 személy híja (a 4 főtisztségviselő mind tanácsúr Apafi halálakor, rajtuk kívül tanácsúr Székely László, Bethlen Elek, Naláczi, Valentin Frank, Gyulay Ferenc és Macskási Boldizsár, s a két utóbbi egyelőre Thököly mellett tartózkodik emigrációban. így 4 személy kerül jelölésre: Gyulaffi László, Gyerőffi György, Keresztessi Sámuel és Tholdalagi János — az első három erdélyi arisztokratacsaládokból, a negyedik az arisztokrácia és a megyei nemesség közt közbülső helyzetet elfoglaló családból. 92 A főtisztségre, ill. guberniumi tanácsosságra jelölteket I. Lipót pár héttel a Diploma Leopoldinum második változatának kiadása után, 1692. január 5-én erősíti meg tisztségükben. 93 Felesketésüket az 1692. márciusi—áprilisi országgyűlés végzi el, nemcsak külön-külön esküformulákat dolgozva ki az egyes főtisztségviselők, azután együttesen a tanácsurak számára, hanem a főtisztek számára még conditiókat is, amelyek természetesen inkább a hatósági instructiókra emlékeztetnek, mint az uralkodó választási feltételeire. 94 Olyan elemeket, amelyek a Gubernium jövőbeni működési módját határozzák meg, csak a kancellár és a
