Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

II. rész A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica (1719—1745) és erdélyi hatásköre

kerülnek a bizottság elé (június 8., november 8.), 1737. január 24-én szintén (az ekkor fiscalis directorrá előlépett Petru Dobra illetményéé). Elvétve foglalkozott a bizottság nem kincstári tisztviselők illetményeinek a kincstárral kapcsolatos ügyeivel is. A fennmaradó vegyes ügyek nem nagy csoportjából egyet emelünk ki: a Steinville-hagyatékát. Az írásunkban már többször jellemzett főhadiparancsnok 1720. október 21 -én hal meg. Haan 1721. január 14-i felterjesztésében 129 401 forint 10 krajcárra teszi a Steinville-lel szembeni kincstári követelések teljes összegét. Ebből 50 ezer forintot tesz ki az az összeg, amit a főhadiparancsnok az Erdélyen át menekülő XII. Károly svéd királynak Brassóban előlegezett. Súlyos károkat okozott (Haan szerint ez 17888 forintot tesz ki) Steinville sajátos „bányagazdálkodása": nemcsak saját bányái termékeivel kerülte meg a kincstári arany- és ezüstváltást, hanem másoktól is vásárolt fel nemesfémet. Haan azt sürgette, hogy a Steinville hagyatékában található nyers vagy olvasztott arany, ezüstérc vagy ezüst a rendes értéken beváltandó, a főhadiparancsnok birtokában volt salétrom, választóvíz stb. kincstári kézbe veendő (ezek nem lehetnek magánosok birtokában), a Steinville szolgálatában állott kohó- és aranyválasztó mesterek és laboránsok „wegen den daselbst habenden all zugrossen bekanntschaft" eltávolítandók. A főhadiparancsnok bérelte a dévai uradalmat is; bérlete már 1718 elején lejárt, új szerződést nem erősítettek meg vele, úgyhogy az uradalomnak a szerződés lejárta utáni jövedelmei visszatérítendők volnának, az uradalom készleteit pedig a bérbeadás időpontjának értékében kellene visszaadni. Több kisebb-nagyobb tételt tettek ki a követelések listáján Steinville által felvett és el nem számolt közjövedelmek (a főhadiparancsnok 1578 Ft 20 kr-t fizetett be Olténia 1719-i donum gratuitumából — ez a teljes összeg jó 8%-a volt —,1715-ben eladott 1272 Ft értékű szénát abból, amit a gyulafehérvári uradalom jobbágyai szolgáltattak, 1714—1715-ben 750 Ft értékű cölöpöt szállíttatott Déva erődítésére az ország pénzén, s nem számolt el róla, az erdélyi katonai élelemraktáraknak 791 Ft 37 és fél kr értékű terménnyel tartozott). Súlyosak voltak bizonyos külföldi személyekkel vagy családokkal kapcsolatos tartozások. Steinville a Bráncoveanu-hagyatékból 12 750 Ft-ot felvitetett Bécsbe, Mavrocordat havasalföldi fejedelemnek, erdélyi fogsága idején, 6550 Ft-ot előlegezett a hadipénztárból. ígéretet tett arra, hogy Serdar Barbu 3333 Ft 20 kr-t kitevő adóssága megtérítésében segítségül lesz a kincstárnak, az összeg közel kétharmada azonban (2166 Ft 40 kr) kifizetetlen maradt. Mindezen túl számos kisebb tétel szerepelt a hagyatékkal szembeni követelések listáján. A bizottság 1721. február 14-én és 21-én tárgyalta Haan jelentését. A követelések közül azonnal törölte a Steinville által XII. Károly számára előlegezett összeget azzal, hogy a főhadiparancsnok csak nevét adta a dologhoz, továbbá a Mavrocordatnak juttattakat, amelyre nézve Ministerialkonferenz-határozat mondta ki, hogy ez „ex ratione publica" történt. A többire nézve végül is azt határozta, hogy az adósságoknak azok a tételei, amelyeket a Steinville-örökösök is elismernek, elválasztandók azoktól, amelyeket ezek vitatnak, s az utóbbiak esetében vizsgálat tartandó. A Steinville bányavállalkozásaival kapcsolatos 12* 179