Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

II. rész A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica (1719—1745) és erdélyi hatásköre

kérdésekben úgy határozott, hogy amennyiben a hagyatékban van arany- és ezüstérc, ill. olvasztott arany és ezüst, ez kincstári beváltásra kell hogy kerüljön, a kincstári kézbe veendő nemesfémválasztó berendezésekért illő kártérítést kell fizetni az örökösöknek, a volt főhadiparancsnok magánszolgálatában állt kohó- és választómestereket stb. pedig össze kell írni, s Haan tegyen javaslatot, hogy kik alkalmasak kincstári szolgálatra, kire van közülük szükség Erdélyben (jeleztük: Haan egészüktől szabadulni akart), kik állítandók be más szolgálatba s kik használhatatlanok. A Bráncoveanu-hagyatékból Bécsbe vitetett összeget elszámoltnak ítélte azzal, hogy abból 3 ezer forint az ottani arzenálba került, a többi erdősítési munkákra [!]. A gyulafehérvári uradalom jobbágyai által szolgáltatott szénáról is feltételezte, hogy annak ellenértékét Steinville erődítési munkára vagy más állami célra fordította (ellenkező esetben az örökösök nyilatkozatát várva). A láthatóan igen sok elnézéssel kezelt hagyatéki ügy azonban még évekig volt a bizottság üléseinek tárgya. 1723. január 8-án a kérdéskomplexum egy kisebb részletével foglalkozik. 1726-ban három ülésnek is tárgya ez a kérdés (január 24., február 7. és 21.). A bizottság látóköréből ekkor tűnik el a hagyaték ügye: úgy látja, hogy az örökösöknek még 1600 forint kifizethető a hagyatékból, s a volt főhadiparancsnok 30 ezer forintos kauciója is kiadható nekik. Áttekintve most már a bizottságnak az ügyek száma szerint nem nagynak tűnő, de szerteágazó erdélyi hatáskörét, egészében véve úgy találjuk, hogy ezeknek az ügyeknek a legnagyobb része tágabb értelemben vett adminisztratív ügy: olyan kérdés, amelynek a kormányzat adott rendjében a birodalmi központi kormányzat szintjén kellett eldöntésre kerülnie, tényleges súlyától függetlenül. A különböző igazgatási országos kormányszervek vitái, súrlódásai mind ilyen jellegű ügyek, akár az erődítések finanszírozásáról, akár Steinville túlkapásairól, akár Haan és a Gubernium vitáiról van szó. A kincstárat is illető birtokügyeknek jelentéktelen töredéke fordult meg a bizottság előtt (minden uralkodói birtokadományhoz az Udvari Kamara előzetes állásfoglalása volt szükséges); valamelyes elvi jelentősége csak a Nemes Péter-javak ügyében hozott határozatnak van, amely az ellenreformációs felekezeti szempont szükségességét hangsúlyozza a birtokadományozásnál. A harmincadügyek közül csak az ifjabb Neffzer vám- és harmincadigazgatóságának felszámolása jelentős (annak azonban ennél fontosabb előzményei, a Rebentisch—Neffzer-bérlet létrehozása, majd felmondása és az ifjabb Neffzer bérletének kialakítása nem kerülnek a bizottság elé). A mixta-ügyek közül az adóügyben is csak néhányszor kerül a bizottság a legfontosabb ügyek közelébe. Az erdélyi adórendszer reformjának ez idő tájt már napirenden lévő kérdésébe a kettős bizottság nem szólt bele, az aktuális évi kivetés összegét is csak tudomásul vette, vagy igyekezett odahatni, hogy a kincstári népeket ne adóztassák túlzottan. A cameralis directornak az adókivetésben való részvételét nem tudta elérni, az adónak közvetlenül a szebeni hadipénztárba való fizetésétől elhatárolta magát. A többi itt megfordult adóügyeknek még ennyi jelentőségük sem volt. A hadellátás