Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

II. rész A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica (1719—1745) és erdélyi hatásköre

más köztanácskozásokon, a bizottság (1731. május 4.) az Erdélyi Udvari Kancelláriához utasítja a püspököt azzal, hogy ez nem tartozik az ő illetékességi körébe. Az unitus püspökséget s a szamosújvári örményeket egyaránt érinti a szamosújvári és balázsfalvi uradalom cseréje, amellyel az unitus püspök végleges rezidenciájához jutott, a szamosújvári uradalom pedig elidegeníthető volt az ottani, immár kiváltságos örmény városnak, s végül lehetséges lett volna a szamosújvári uradalom árából 10-12 ezer forintos alapítvány létrehozása az örmény püspökség felállítására. Ezt az ügyet 1736. október 31 -én tárgyalta a Commissio, Dietrichstein udvari kamaraelnök a bizottság véleménye szerint készítette el a felségelőterjesztést, s az uralkodó a birtokcseréhez s az örmény püspöki alapítvány létrehozásához egyaránt hozzájárult — az örmény püspökség visszaállítása azonban elmaradt. A bizottság nem túl nagy méretű erdélyi ügyforgalmán belül mennyiségre jelentős ügycsoport volt a kincstári személyzet ügyeié. Ezeket, az előbbiekben tárgyalt ügyekhez képest csekély súlyuk miatt, nagyrészt csak röviden ismertetjük. Kezdetben még kerül a bizottság elé néhány elvi fontosságú ügy is. 1719. június 30án kettő is. A bizottság úgy ítélte meg, hogy Erdélyben (s ugyanígy Olténiában, Bánátban és Szerbiában) korábban „ex necessitate" alkalmaztak számos tisztviselőt, nem lévén kéznél megfelelő személyek. így jónak látta bekérni az erdélyi és olténiai, továbbá a szerbiai kincstári szervezet minősítéssel ellátott személyzeti kimutatását. Ugyanaznap tárgyalták Haan egy felterjesztését Csapai Ferencnek a brassai főharmincadosságra formált igényéről. Csapai, aki unitáriusból tért át a katolikus hitre, egyelőre előzetes biztosítást kért e tisztségre. Haan felhívta a figyelmet egy ilyen kinevezés propagandisztikus hatására — a bizottság azonban, talán épp a kincstári személyzet bajai miatt, három alkalmas személy felterjesztését várta a brassai főharmincadosi tisztre. 1720 elején a bizottság már fogékonyabb az ellenreformációs szempont iránt. Mikor Haan azt jelenti, hogy az elhunyt erdélyi kincstári számvevő helyére más megfelelő személyt keres, „bár az itteni katolikusok között nehezen található ilyen", a bizottság (1720. február 1., 5.) megnyugtatja: ha Erdélyben nem találna, máshonnan küldenek. 1722. szeptember 29-én három ilyen ügy is megfordult a bizottság előtt: a zalatnai bányaellenőr árvái ügyének ellátása, a sófalvi sóperceptor elleni vizsgálat, a számvevőségi tisztviselők szüksége. 1723-ban ismét sorozatosan találkozunk ilyen ügyekkel (január 8.: a Cameralis Directio egy írnokának illetménye; május 13.: Hollaki aranyváltó visszaélései; június 11.: elhalt sótiszt hátralékos illetménye, sótisztek ellentétei, egyéb sóügyi és általában kincstári személyzeti ügyek; szeptember 30.: zalatnai bányatisztek 1703—1710-i illetményei). 1724-ben az ügyek hasonlóak (augusztus 18., 25.: elhalt kincstári tiszteknél kinnlevő előlegek, egy további tisztviselő kinevezése a hadipénztár vezetője mellé). 1726-ban (június 16.) és 1728-ban (december 16.) özvegyi nyugdíj-ügyekkel találkozunk. 1730-ban ilyen ügyek: kincstári tisztviselő számadási ügye, kincstári írnok fizetése (április 13.), kincstári tisztviselő hátralékos fizetése (június 9.), 1736-ban ismét illetményügyek