Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. rész A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica (1719—1745) és erdélyi hatásköre
birtokok 1727-i felekezeti szempontok szerint történő elidegenítéséről már tettünk említést. (Ugyanez idő tájt, 1727. október 3-án a bizottság lényegében postázó szerepet tölt be az Erdélybe telepítendő orsolyita apácáknak a fiscalis szász tizedek quartáiból juttatandó évi összeg kérdésében.) A görög egyesült egyház ügyeivel először 1721-ben találkozunk a bizottságnál. Ioan Pataki erdélyi unitus püspök folyamodott hozzá fogarasi szállása ügyében. 96 Massburg ezredes fogarasi várparancsnok ti. úgy nyilatkozott, hogy a várban nincs lakható szállás, s egy ilyennek kialakítása nagyon költséges volna. A püspök rendelkezést várt megfelelő kényelmű lakás kialakítására, majd a püspöki rezidencia létrehozására (az utóbbira határozat volt). A bizottság állásfoglalása úgy szólt, hogy a Haditanács tegye meg a megfelelő lépéseket arra, hogy Pataki egyelőre a várban nyerjen lakhelyet, ugyanakkor Haannak kívánt rendelkezni a püspöki palota felépítéséről (építőanyag beszerzése, az épület tervének felterjesztése s magának az építkezésnek a megkezdése). A fogarasi püspöki palota építése azután elmaradt. Unitus egyházi ügy csak 1725. július 12-én került újra a bizottság elé: Voynovich görög egyesült esperes püspökséget, nyugdíjat vagy birtokadományozást kért. A püspökséget Pataki után ismeretesen Inochentie Micu-Klein nyerte el. 1731ben az általa udvari hatóságokhoz sorozatosan beadott folyamodványok közül jut el néhány a bizottsághoz. Előbb (1731. január 18-án) azt a panasziratát tárgyalja meg e szerv, amit a püspök az Erdélyi Udvari Kancelláriához nyújtott be. A román nemzeti mozgalom „előőrse" ismeretesen minden erdélyi románra ki kívánja terjeszteni egyházi főségét, a vallási uniót el nem fogadókra is. Most a máramarosi és aradi ortodox püspököket támadja amiatt, hogy azok az ő hatáskörébe avatkoznak, a fogarasi püspökség alá tartozókat szentelnek pappá, a máramarosi püspök egyébként is tudatlan, méltatlan, alkalmatlan. Micu-Klein a huszti és aradi várparancsnokhoz sürget rendelkezést az iránt, hogy adjanak katonai segélyt a két ortodox püspök ilyen lépéseinek meggátolására. A bizottság a máramarosi püspök ügyét nem tartja saját hatáskörébe tartozónak, e tekintetben a Guberniumhoz utasítaná a fogarasi unitus püspököt. Az aradi püspök esetében pedig leszögezi, hogy annak királyi privilégiuma lévén, saját területi hatáskörében nem szüntethető meg püspöki jogainak gyakorlása, csak területi hatáskör-túllépés esetén lehet fellépni ellene. Néhány hét múlva Inochentie Micu-Klein azt követeli, hogy neki is, mint püspök elődeinek, adják meg a szokásos kiváltságokat és pátenst, amelyek a világi hatalom védelmét nyújtanák számára „alle unbild, schmach, Widerspenstigkeit, und gewalt" ellen (ez a gyakorlatban a katonai szervek védelmét jelentené). A bizottság szerint itt csak védlevélről (Schutzpatent) lehet szó; ehhez fel kell kutatni az előzményeket. Amikor azonban Micu-Klein az 1701-i román vallási Diploma Leopoldinumnak oly magyarázattal való megerősítését kéri, hogy az unitus papok felesége és gyermekei (míg együtt élnek apjukkal) ugyanazokat a mentességeket élvezzék, mint maguk a papok, a görög egyesült lelkészek vám- és tizedmentesek legyenek, a román lakosság csak saját papjainak fizessen tizedet, tizedquartát s más egyházi szolgáltatásokat, az unitus ifjúság számára iskolák építendők, a püspöknek székesegyház, maga és egyháza két követe kapjon helyet az országgyűléseken és 12 Trócsányi 177
