Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis

eredménye lett, hogy az 1733. február 26-án kezdődő erdélyi országgyűlés elrendelte az erdélyi román papság és hívei összeírását, aminek Micu-Klein eleget is tett. A Wallis elnöklete alatti bizottság azonban nem sietett működésével.

348 MicuKlein erre 1734-ben újból felségfolyamodványt nyújtott be, az alábbiakat sérelmezve, ill. kérve: 1. Bár I. Lipót az erdélyi unitus románok püspökének az „universalis per Transylvaniam Partesque eidem annexas Episcopus" címet adományozta, e területek egészére joghatóságot adva neki, a fogarasvidéki és barcasági románok és görögök ki akarják vonni magukat joghatósága alól, s a korábbi módon, havasalföldi ortodox joghatóság alatt akarnak élni. 2. A püspök sérelmezi azt, hogy az 1701-i II. vallási Diploma Leopoldinum ellenére megfosztják attól a szebeni telektől, amelyet kegyes adományképpen nyert templomépítés céljára. Egyben kéri, hogy a megüresedő guberniumi tanácsosságok egyikét ő kapja meg. 3. Sérelmezi azt, hogy az unitusok, a vallási unió-diploma 14. cikkelyének rendelkezéseivel ellentétben, nem kapnak védelmet kiváltságaikban a katonai szervektől. 4. Kéri, hogy az Udvari Kamara adja ki neki az unitus püspökség alapítólevelét, s a Pataki halálakor a fiscus kezére került, a püspökséget és javait illető iratokat. 5. Fogarason székesegyháza mellett megfelelő püspöki székházat kér, s bazilita kolostort legalább 12 szerzetesre, akik mintegy káptalanként legyenek a püspök segítségére, az istentiszteletek tartásából is vegyék ki részüket, misszonáriusként vegyenek részt a nép művelésében, sedisvacantia idején pedig vezessék a püspökséget. Az egyébként kitűnő politikai érzékű unitus püspök nem vette észre azt a nagy fontosságú politikai változást, amire Erdély ügyeinek intézésében 1734 nyarán sor került. Wallis katonai uralma megbukott, s Haller János gubernatorsága, amelyet Bornemissza alkancellár nagy politikai művészettel eszközölt ki, egyben bizonyos rendi megerősödést is jelentett Erdélyben. így érthető, hogy amikor felségfolyamodványa az ismertetett különleges összetételű Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis (1734. november 23.) elé kerül, a megerősödött helyzetű Erdélyi Udvari Kancellária arra hivatkozhatott, hogy az említett erdélyi bizottságtól még nem kapott felterjesztést. Ezt természetesen jónak látta helyteleníteni, de mégis meg kívánta várni a (most már Haller János elnöklete alatt álló) bizottság jelentését, addig is kemény rendelkezést javasolva a Guberniumnak, hogy ne engedjen változtatást III. Károlynak a román unió ügyében kiadott rendelkezésein, s védje meg az unitusokat a további sérelmektől. A konferencia némileg szigorúbb volt a Kancelláriánál, s szélesebben is fogta meg a kérdést. Két, legfeljebb három hónapot adott a Haller-féle bizottságnak munkája bevégzésére és a jelentéstételre, addig a Gubernium lelkére kötve a püspök, papsága és natiója jogvédelmét. A püspöknek a kincstárat is érintő követeléseit illetően (az alapítólevél, a püspökség és javai, a fogarasi székesegyház, a bazilita monostor) az Udvari Kamarát is meghallgatandónak tartotta (valamilyen vegyes ülésen). III. Károly azzal adta „placet"-jét a határozathoz, hogy helyes lett volna, ha az Udvari Kamara képviselője már az 1734. november 23-i ülésen részt vesz.

349 Ezzel a román vallási unió 1740-ig el is tűnik a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis szemköréből. A protestáns felekezetekkel már aránytalanul keve-