F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

II. Batthyány Lajos miniszterelnöksége (az első magyar felelős minisztérium),1848. április 11.—szeptember 11.

említett kormányhivatalok igyekeztek tudomást nem venni a magyar kívánságokról, illetve a már szentesített törvénycikkekről. Tulajdonképpen április legvégén „barátkoztak meg" azzal a kényszerű helyzettel, amelyben át kellett adni a legfőbb állami irányítást a minisztérium vezetőinek. Jellemző példa erre a magyar kamara viselkedése Duschek Ferenc másodalelnök vezetése alatt. Minden, nem az udvarból érkezett rendeletet figyelmen kívül hagyott; az időhúzásra rendezkedett be. A kamarai ablakokat kivilágíttatta március 16-án, hogy megvédje azokat a betöretéstől, de sem a miniszterelnök, sem a miniszteri bizottmány, sem a pesti közcsendi választmány semmiféle megkeresésének nem volt hajlandó eleget tenni. Április 26-án — tehát jóval a törvények szentesítése után — kapott Bécsből olyan utasítást, amely előírta számára az új minisztérium kívánságai szerinti cselekvést.

27 A fenti időszakban a kormányszékek működésének másik fontos jellemzője az, hogy a forradalmi erőket kisebb engedményekkel igyekeztek megfékezni, sőt, vállalták azt a szerepet is, amire a miniszterelnök kérte őket, hogy ti. a még végrehajtó közegek híjával levő minisztérium eszközéül szolgáljanak a közcsend megőrzésében. A miniszteri bizottmányt tekinthetjük a miniszterelnök, az új kormányzás elvi segítőeszközének, a régi kormányhivatalokat pedig — a gyakorlat alapján ezt kell állítanunk — végrehajtó eszköznek az ügyvitel, a mindennapi adminisztráció területén. A helyzet ellentmondásos, sőt, paradox, különösen, ha a március 15-i jelenetre emlékezünk, amikor — Petőfi leírása szerint — a helytartótanács urai „reszketni méltóztattak" a tanácsterembe betóduló tömeg láttán. Nem ennyire paradox a helyzet azonban, ha azt vesszük figyelembe, hogy a régi kormányszervek és a nemesi országgyűlés szülötte, az új minisztérium egy oldalon álltak a pesti forradalmi tömeggel szemben. A közcsend megóvása mindkettőnek egyformán érdeke volt, ha nem is teljesen ugyanazt értették alatta.

28 27 Duschek-per fol. 199., 555. 28 A fenti fontos megállapítást szükségesnek tartjuk azzal az irattal illusztrálni, amit a miniszterelnök küldött a helytartótanácshoz. A fogalmazvány Szemere kezétől származik, s márc. 23-i keltezésű, tehát egy napon kelt a miniszteri bizottmány életre hívásával. „... Miután minisztertársaim még kinevezve nem lévén, a nemzeti új kormánynak minden ágazatai hatóságaikat nem gyakorolhatják; Miután még ez ideig nem vagyok ellátva mindazon személyzettel és eszközzel, mely a kormányzat vitelére meg fog kívántatni: Ezennel felhívom a N.M.M.K. Helytartótanácsot általában a kormányzásra, hogy az ügyek fenn ne akadjanak, különösen pedig a következőkre: 1. Ide rekesztem azon rendeletemet, melyet az ország törvényhatóságaihoz elküldöttem. [A márc. 17-i vagy 19-i.] Annak okainál fogva és értelmében ezennel felhívom éber figyelemmel kísérni a mozgalom jelenségeit országszerte, és gondoskodni arról, hogy okai elháríttassanak, s a tévelygések felvilágíttassanak és veszélyei megelőztessenek. 2. Célszerűnek vélném, hogy a N.M.M.K. Helytartótanács a maga tanácsosaiból állandó bizottságot nevezne, mely folyvást tartva üléseket, őrködjék a közrend felett. Kiváltképpen Budapest s általában a népesb városok azok, mikre gondjait különösebben kiterjessz*. Ott, hol nagyszámú a lakosság a rendnek is találtatnak erős elemei. 3. Kívánnám tudni, mennyi s miféle katonaság fekszik jelenleg az országban, és abból hol, mennyi és miféle van elhelyeztetve? 4. Amely helyeken kincstári fegyverek vannak, az illetőknek hagyassék meg, hogy azokat a törvényhatósági elnökök kívánatára, az alkotandó ideiglenes őrsereg [nemzetőrség] részére szolgáltassák ki...