F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

I. A felelős kormányról szóló 1848-as törvény

vizsgálás, s illetőleg jóváhagyás végett — évenként az alsó táblánál bemutatni köteles." E cikkelyek megegyeznek a törvényjavaslat 25—28. és 34. §-ával. Az országgyűlési tárgyalásra bemutatott első törvényjavaslat-változatban a 34. § a következőképpen hangzott: „A ministerium az ország jövedelmeinek és szükségeinek kimutatását — sa múltra nézve az általa kezelt közjövedelmekrőli számadását az alsó táblának megvizsgálás, illetőleg jóváhagyás végett évenkint bemutatni köteles.

83 A főrendek úgy kívánták, hogy az alsótábla ne szerepeljen a szövegben, mert az országgyűlés elrendezése, tábláinak viszonya és tevékenysége későbbi idő munkálatainak eredménye lesz. Az alsótábla készséggel helyt adott a kérésnek, nem akarván szorítani a felsőház hatáskörét.

84 A kormánynak az államügyekről adható felvilágosítás tárgyában a főrendek azt kívánták volna, hogy a bizalmas ügyekre való tekintettel új fogalmazás készüljön a törvényjavaslat 26—27. §-áról. Az alsótábla úgy vélte, hogy parlamentáris kormányról lévén szó, mely a többség „kifolyása", ilyen közlésre vagy nem kényszeríttetik, vagy pedig nem a parlamentáris kormány gyakorlatával megférő jelenségről van szó.

85 Ezek a paragrafusok jelentik azt, hogy a kormány az országgyűlésnek felelős; beszámolni és elszámolni köteles. Itt tehát a hatalom túlsúlya az országgyűlést illeti, ugyanígy a 32—35. §-ban lefektetett miniszteri büntetőjogi felelősségre vonást illetően, szintén teljesen az országgyűlés hatáskörébe utalja azt. Az országgyűlés erejét, s egyben a parlamentáris kormány biztosítékát jelenti az országgyűlési IV. tc. 6. §-a, amely szerint az uralkodó a költségvetés megtárgyalása előtt az országgyűlést nem zárhatja be. Az utóbbira való hivatkozással nyilvánította érvénytelennek az országgyűlés a király októberi feloszlató leiratát, és Récsei Ádám törvénytelenül kinevezett miniszterelnököt is vád alá helyezte. A IV:6. § a fontosabb garancia, mivel „kiélezett politikai helyzetben... az országgyűlés feloszlathatóságának elvén múlik a miniszterek felelősségre vonásának a lehetősége is". Nem véletlen az sem — mutat rá Sarlós Béla —, hogy Ferenc József határozott kívánsága volt az 1848:IV. tc. 6. § hatályon kívül helyezése. „Az 1848-i törvényhozás tehát olyan parlamenti kormányzást vezetett be, amelynél a hatalmi túlsúly az országgyűlés kezében van, amely tehát az abszolút királyi hatalmat alapvetően megdöntötte."

86 A törvény utolsó, 38. §-a a miniszterek fizetéséről szól: „38. § A ministerium hivatalbeli fizetését, a törvényhozás további rendeletéig, a nádor és királyi helytartó határozandja meg." A március 28-i leirat ezt a feladatot is a király hatáskörébe akarta vonni, de később ettől az udvar elállt. A minisztériumot közelebbről érintő 1848-as törvénycikkek még a nádori, XXVIII. tc. és a közmunkákról szóló XXX. tc. " Uo. 81. sz. 84 Főrendek: Irományok 84. sz.; alsótábla: uo. 86. sz. 85 Uo. A közös miniszterek felelősségéről intézkedett az 1867:XII. tc. 50—51. §. 86 Sarlós 1970. 56.