F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)
I. A felelős kormányról szóló 1848-as törvény
megfontolását igényli. Az már jól ismert tény, hogy a nádor — mivel szava kötötte — a királynál személyesen járt közbe, hogy Batthyány Lajost azonnal kinevezze miniszterelnökké. Ezáltal együtt született meg a 17-i, a nádorhoz intézett királyi kézirat, amely engedélyezi a magyar felelős minisztérum felállítását, és Batthyány Lajos kinevezése, amelyről a nádor levélben tudósította Batthyányi, ugyancsak 17én. 50 A nádor lépése óriási felháborodást váltott ki az udvar ténylegesen kormányzó köreinél. A nádor bocsánatkérő levélben kért felmentést az uralkodótól, ha netán túllépte volna hatáskörét. Hivatkozott a forrongó hangulatú országra, ezért azt kérte, hogy Batthyány Lajost a rend fenntartásával is bízza meg az udvar. Lényegében ez az az érv, amely az államkonferenciát is arra bírta, hogy ideiglenesen beleegyezzen a miniszterelnöki és rendfenntartói kinevezésbe. Március 18-án a király a nádorhoz intézett kéziratban helybenhagyta, illetve írásba foglalta előző napi intézkedését. 51 A nádor március 18-i, a miniszterelnöki kinevezés megerősítését kérő felterjesztésében, s az erre adott ugyancsak 18-i kéziratban a miniszterelnöki megbízás ideiglenessége és a hatáskör korlátozottsága is szerepelt. Utóbbi azt jelentette volna, hogy a miniszterelnök megbízatása még a közrendre ügyelés feladatkörén belül sem csorbíthatta volna a régi kormányszék hatáskörét. Csak a nádor tudtával küldhetett volna rendeleteket a törvényhatóságokhoz, a katonaságot csak úgy vehette volna igénybe, mint akármelyik törvényhatósági vezető. 52 Semmi nyoma nincs annak, hogy ezeket a megkötéseket a nádor akár az országgyűléssel, akár Batthyány Lajossal közölte volna. Batthyány éppen ezért úgy kezdte meg munkáját, mintha teljes hatáskörű és véglegesített kormány élén állna. Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az 1848:111. törvény — hasonlóan egyéb fontos kérdésekhez — a miniszterelnök és a minisztertanács jogkörét, az uralkodóhoz, illetve a nádorhoz, valamint egymáshoz való viszonyát sem határozta meg pontosan. A miniszterelnökre vonatkozó paragrafusok (10., 12., 17., 19.) jobbára részletkérdésekről intézkednek. A minisztertanácsra úgyszólván csak a 17. § vonatkozik, a miniszterelnök és a miniszterek viszonyára pedig egy sem. 53 A felirati javaslat sorsát, a tárgyalások menetének fő állomásait azért is részleteztük, mert meg kell említenünk az osztrák minisztériumnak és általában az osztrák politikának azt a vádját, amely ezzel kapcsolatban érte a magyar reformereket. Az emlékezetes 1848. augusztus 31-i osztrák minisztériumi emlékirat, amely nyíltan fellépett a magyar minisztériummal és politikájával szemben, legfőbb vádként a pragmatica sanctio megsértését hozta fel. Ez szerintük a magyar minisztérium önálló intézkedéseiben nyilvánult meg, elsősorban a hadügy, pénzügy és külügy vonalán. Az emlékirat meglepő pontatlansággal az országgyűlési küldöttség március 15-i kézirattervezetének tulajdonítja azt, ami a későbbi 50 Uo. 207—209., 214.; Károlyi 1932. II. 605. 51 Károlyi 1936. 215. 52 Károlyi 1932. I. 612—614., II. 606., 609., valamint ugyanerről Ember 1950. 22. 53 Vö. Ember 1950. 23—25. (A tőrvény szövegével később foglalkozunk részletesen.)
