F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

IX. Pénzügyminisztérium

tekintetben nem állott volna fenn az a körülmény, miszerint 1848 őszéig a magyar hadügyminisztérium nem terjeszthette ki Bécstől független irányítását a sorkatonaságra. Ismeretes az adótörvény létrejöttének lassúsága. Mire ideiglenes szabályozás született, 1849 nyarához érkeztek el, ami azt jelentette, hogy a végrehajtásra nem maradt idő. Maga az ideiglenes törvényi szöveg és más, e témát érintő minisztériumi rendelkezések láthatóan egy cél felé mozognak: az országos (hadi-) adót a Pénzügyminisztérium irányítása alatt szedjék be, s a katonaság részben az állam központi és vidéki pénztáraiból, részben egy központi hadipénztárból vegye fel a pénzt.

46 E cél elérésére a következő lényegesebb utasítások születtek: 1848. április 23-án Kossuth rendeletet adott ki a törvényhatóságoknak a hadiadó behajtásáról. A május 1-től esedékes adót — az azokra történt utalványozások fedezése után — a legközelebbi harmincadi vagy sóhivatali pénztárba kellett fizetni a hadipénztárak helyett. Április 26-án Duschek utasította a kerületi felügyelőket, hogy a hadiadó befizetésének új módjára figyelmeztessék az irányításuk alatt álló pénzügyi hivatalokat.

47 Számadáskönyvek hiányában 1848-ban nem követhető nyomon a pénzbeszedés mindennapi gyakorlata, az viszont ismeretes, hogy csak a katonaság egységesítése után, de lényegében már csak 1849-ben született konkrét intézkedés arról, hogy a hadi- vagy országos adót a Pénzügyminisztérium pénztárai szedik be. Kifejezetten ebbe az irányba terelte a pénzkezelést például a Pénzügyminisztériumnak az 1848. április 23-inál határozottabb 1849. április 28-i rendelete. Eszerint meghatározott vidéki kincstári pénztárak vették át egy-egy törvényhatóság (hadi) adóösszegét, így például Abaúj megye a kassai harmincadi pénztárhoz, Esztergom megye a budai főpénztárhoz szolgáltatta be az adót.

48 Megjegyezzük, hogy az ideiglenes adótörvény sem szól külön adói pénztárakról, hanem csak a pénzügyminiszter által kijelölendő olyan pénztárakról, amelyek egyéb feladataik mellett a törvényhatóságoktól ezeket az összegeket is átveszik. (A törvény megfogalmazása jelzi, hogy ennél tovább a gyakorlat nem jutott.) Később valószínűleg e pénztárak 46 A hadseregbeli pénzkezelési zavarokra utal Mészáros 1849. febr. 3-i rendelkezése, amely szerint az egész hadsereg a debreceni központi hadipénztárból vegye fel a pénzét: Közlöny, 1849. febr. 6. A Pénzügyminisztérium katonai költséget kezelő adminisztrációjának problémáját tárgyalja a legfőbb katonai számvevőszéki hivatal tervének 5. és 6. — problémákat jelző — pontja, amely a tartományi biztosokkal és a hadipénztárakkal foglalkozik, 1848. dec. 14.: OHB, 1848:5969. eln. sz. 1848 végén foglalkoztak új szabályok hozatalával a törvényhatóságok által a katonaság részére tett szolgáltatások felszámításáról, sőt, voltak is ilyen irányú intézkedések, amelyeket később meg kellett változtatni a körülmények változása miatt. 1849. júniusban újabb közös tanácskozásokat tervezett erről a pénzügy és a hadügy. Pénzügyminisztérium a hadügyinek, 1849. jún. 13.: Pm, Pénztári 1849:8239. pü. sz. Hasonlóan egyezkedni próbáltak a katonai költségek átutalása, kezelése tekintetében, hogy az eljárásban egység és áttekinthetőség legyen, 1849. máj.—jún.: Uo. 1849:7568., 8436. pü. sz. Megemlítjük, hogy hasonló központosításra a katonaellátás terén is ezt megelőzően II. József törekedett. Vö. Nagy István 259—261. 47 KLÖM XII. 63—64., 77—78. 48 Pm, Adóügyi 1849:7 PM sz. minisztertanácsi határozatra hivatkozik.