F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

VIII. Belügyminisztérium

nak személyzetétől; útjaik 1849. április közepéig elváltak. „Nehéz napok és hónapok voltak ezek", mondta a miniszter. „A munka temérdeksége nem engedte kifejleni a szív azon baráti hajlandóságát, mely a fáradságot meg szokta édesíteni..." A hivatalnokok nevében Zoltán államtitkár köszönt el Szemere Bertalantól.

65 Az iratok szerint Szemere távozása után Kemény államtitkár volt a Belügyminisztérium vezető tisztviselője, ő referált az OHB előtt is. Zoltán államtitkár ez időben kissé visszahúzódva dolgozott. Kemény előtérbe kerülése érthető, ha figyelembe vesszük addigi politikai pályafutását, és különösen a közelmúlt eseményeit, amikor is Batthyány második alakítandó kormányában egyik minisztereként jelölte meg. Az OHB létrejötte a Belügyminisztérium munkájában nagy változást jelentett. A belső rend, közcsend ügyeiben a belügynek az alárendelt hatóság szerepe jutott, hiszen minden ilyen ügyről a bizottmányt kellett tájékoztatni, s az intézkedés is azt illette. A belpolitikai igazgatásban oly fontos rendőri ügyek — kapcsolatban a közrenddel — december elején szervezetileg is az OHB közvetlen irányítása alá kerültek. A belügy számára csupán a közigazgatási adminisztratív feladatok maradtak meg, és a közrend vonalán egyedül a Közlöny tevékenységét és az egyéb sajtótermékeket ellenőrizhette. A Belügyminisztérium december 8-i helyzete: a miniszter posztján senki sem állt, még OHB-tag sem. Zoltán a kimutatás szerint nem volt a helyén, egyedül Kemény vitte az ügyeket. A megmaradt két osztály (országlati, közigazgatási) főnökei dolgoztak, s jelen volt a munka nélküli horvát alosztály vezetője is. Zeyk, akit az erdélyi szekció élére szánt a belügyminiszter, éppen kormánybiztosként tevékenykedett. A többi tisztviselő — kevés kivétellel — a helyén volt, és dolgozott. Néhányan katonáskodtak, de ez a Belügyminisztériumban nem fordult elő nagy számban. A kinevezett alkalmazottak mellett a Belügyminisztérium rendelkezett a helytartótanács irattárának és számvevőségének tovább dolgozó, más tárcákhoz el nem került hivatalnokai felett is. Számuk a helytartótanácsi irattárban (közirattár) hatra csökkent, a számvevőségben változó volt.

66 A minisztérium helyzetében és működésében újabb időbeli határ 1848. december 31., a debreceni költözés elrendelése. A Belügyminisztérium személyzetéből adataink szerint Pesten elsősorban kis fizetésű alsótisztviselők — mindenekelőtt az írnokok — maradtak, akik szűkös anyagi helyzetük, családjuk miatt magukra nézve kockázatosnak tartották az eltávozást. Beállítottságuk szerint is — mint általában idős, volt kormányszéki tisztviselők — szívesebben maradtak Pesten. Az igazolási eljárás során 1849-ben többen azzal védekeztek, hogy Nyéky Mihály cs. királyi irodaigazgató — volt helytartótanácsi és minisztériumi tanácsos — írásban szólította fel őket szolgálattételre, vésztörvényszék büntetésének terhe mellett.

67 A 65 Bm, Szemere miniszteri Vegyes 1848. szept. 12., 16. 66 OHB 1848:5066. eln. sz. dec. 8.; Bm, Közig. 1848:76. kfö, 106. tétel, dec. 8. 67 Bm, Elnöki 1849:291. eln. sz.