F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

I. A felelős kormányról szóló 1848-as törvény

alatta maradtak a vagyoni cenzusnak. A születési előjogok csak 1874-ben évültek el. A nemzetiségi tömeg zöme eleve rosszul járt a választói jog vonatkozásában igen alacsony vagyoni helyzete miatt (1/4 telek volt az alsó határ). Megszorító célzattal készült az az intézkedés is, miszerint szabad királyi városokban és rendezett tanácsú községekben 300 Ft értékű ingatlant kellett felmutatni a választói jog elnyeréséhez (2. § a), a földbirtokból és tőkéből élőknek viszont elégséges volt 100 Ft évi jövedelem bevallása (2. § c). A közvélemény nem volt megelégedve a törvényhozásnak ezzel az intézkedésével, hasonlóan a sajtótörvényhez.

31 A megyei adminisztrációban ideiglenesen megelégedtek azzal a korántsem gyökeres változtatással, hogy a régi tisztikar mellé egy ún. középponti választmányt rendeltek, hogy érvényt szerezzenek az egyenlőség elvének, a népképviseletnek. Az 1843-as Deák-féle különvéleménynek sokkal haladóbb elképzelései voltak a választójogról. Miután a városi polgárság egészen széles körű választójog alapján hozta volna létre képviselőtestületét, a jobbágyságnak pedig passzív választói joga érvényesült volna a bírói szervezetben, a nemesi megyében az elképzelések szerint szintén nem a rendi hovatartozás, hanem a vagyoni cenzus határozta volna meg a választói képességet. Az esküdtszékekről szóló különvélemény ugyanis egyáltalán nem tett különbséget nemes és jobbágy között, hanem csak évi 100 Ft-os cenzust alkalmazott. „Deák tehát mintát ad: hogyan lehet a polgári demokratikus elveknek megfelelő önkormányzattá alakítani a nemesi vármegyét, de félreérthetetlenül megmutatja azt is, hogyan nem szabad végrehajtani az átalakítást; elveti a virilista módszert."

32 A centralista-municipalista vitának van még egy vonatkozása témánkhoz. A centralisták elismerték, hogy Magyarországnak vannak Ausztriával olyan közös ügyei, amelyek a két ország közös érdekeiből fakadnak. Az önkormányzatiak tagadták az olyan közös érdekeket, amelyek miatt a kapocs eltéphetetlennek nyilvánulhatna, de egyúttal negligálták azokat a közös tárgyakat is, amelyek az évszázados együttélés, közös adminisztráció idején alakultak ki, s amelyek kérdését rendezni kellett. Miután az 1848-as törvényeket alkotó országgyűlés vezérkarában nem a centralistáké lett a döntő szó, az az irányzat érvényesült, amely nem fordított elég figyelmet ezeknek az ügyeknek meghatározására, elhatárolására, lezárására. Hadd tegyük hozzá: számtalan egyéb tényező is nehezítette ennek a problémának a megfelelő kezelését. 1867-ben viszont joggal hivatkozhattak szellemi elődként a centralistákra a közös ügyek kérdésében is. Az önkormányzati vitát nem úgy kell értékelnünk, hogy a centralistákon kívül senkinek sem volt fogalma arról, hogyan lehet összeegyeztetni a központi kormány 31 Nyáry Pál Pest megyei alispán jelzi Batthyány Lajosnak a megyei közcsendi választmány véleményét. Veszedelmet látnak a nemesség fejenkénti választói jogának megtartásában. 1848. márc. 26. Batthyány min. eln. iratai 1848:12. eln. sz. A Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány a miniszterelnökhöz: „.. .ingerült aggodalommal valának a nemesség meghagyása iránt. Ezt lehetetlennek tartják. Képzelhetetlen ellenszenv nyilatkozik ez eszme ellen. ...inkább magasb legyen a qualificatio, sem mint a casti különbség fennmaradjon..." 1848. ápr. 1. du. 4 óra, Pest. Uo. 1848:171. eln. sz. 32 Sarlós 1970. 35—36.