F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)
VI. Az erdélyi államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek 1848—1849-ben. A magyar minisztérium területi illetékessége
(megyék, járások). A székely főtiszteket ezentúl a minisztérium nevezné ki, az altisztjeiket azonban felsőbb megerősítés nélkül maguk választanák. Az addig a nagyszebeni (részben felügyeletet, részben igazságszolgáltatási funkciókat gyakorló kollegiális) kincstári tanács által igazgatott erdélyi jövedelemkezelő hivatalok sem maradhattak korábbi helyzetükben. Az unióbizottság augusztus 15-i állásfoglalása szerint a thesauratust megszüntethetőnek véve, az illetékes minisztériumok főfelügyelete mellett a nagyszebeni hivatal által eddig gyakorolt felügyeletet 4 különálló, és csak az illetékes miniszterektől függő hivatalra kívánta bízni: egy sóigazgatóságra Kolozsvárott, egy harmincadi felügyelőre Nagyszebenben, egy uradalmi praefectusra Déván és egy bányászati felügyelőre Zalatnán. A vallás- és tanulmányi alapokat, amelyeket addig a gubernium, az udvari kancellária és az udvari tanulmányi bizottság a katolikus bizottság útján gondozott, véleményük szerint a VKM ellenőrzése mellett külön bizottságnak kell kezelni. 34 Az országgyűlés az unióbizottsági 10. törvényjavaslatot az erdélyi közigazgatás újrarendezéséről szeptember 13-án kezdte tárgyalni, s ugyanakkor el is fogadta; a felsőtábla szeptember 25-én. A közigazgatásról szóló XXXV. törvényt lényegében a bizottság elképzelése szerint, egyes részletek kihagyásával fogalmazták meg. 35 Mielőtt rátérnénk azoknak az intézkedéseknek a tárgyalására, amelyeket a magyar minisztérium az erdélyi államigazgatásban ténylegesen foganatosított, hangsúlyoznunk kell, hogy a fenti törvényi célokból alig valami valósult meg. 1848 őszén ugyan — amikorra ezek a jogi elképzelések megszülettek — Ausztria már nem kötötte meg a miniszterek kezét, de a magyar központi kormányzat maga is nagy nehézségekkel küzdött. Az erdélyi nemzetiségi mozgalmak és az ezek nyomán feltámadó osztrák reakció miatti zavaros helyzetben a minisztérium biztosai nemhogy elősegítették volna a kibontakozást, hanem még inkább nehezítették azt. Ez viszont csak erősítette a magyar igazgatással szembeni különböző eredetű ellenérzést, illetve ellenállást. Tényleges átszervezési lépésekre főleg 1849-ben került 34 Márki 337—338., 344—345., 349. 35 Beér—Csizmadia 587. Az 1848:XXXV. tv.: „1. § Az erdélyi kormányszék (gubernium) ezennel eltöröltetvén, mindazon törvényhatóságok, melyek eddig a királyi kormányszékkel közvetlen hivatalos érintkezésben állottak, ezután egyenesen és közvetlenül a magyar minisztériumtól veendik a rendeleteket, utasításokat, parancsolatokat. 2. § Mindenféle vallás-felekezetek egyházi kormánya és iskoláiknak nevelési igazgatása a vallás- és közoktatási miniszter felügyelése alá rendeltetnek. 3. § Az erdélyi kincstári hivatal megszűntnek nyilvánítatván, mind annak kezelése és rendezése, mi hatósága körébe tartozott, a pénzügy- s illetőleg a kereskedelmi miniszterre bízátik. 4. § Az erdélyi összes katonaügyek igazgatása a hadügyminiszterre bízatik... 5. § Az erdélyi törvényekben gyakorlott, és az ottani viszonyokat ismerő egyének mindenik minisztériumba a szükséges számmal fognak alkalmaztatni." Az 1848:XLI. tv. a székelyek és szászok főtisztjeinek választását a magyar főispánokéval tette egyenlővé, hangsúlyozva, hogy a szász ispánt Királyföldön az ott lakók szabadon választják, és ez tagja lesz a pesti álladalmi tanácsnak. Beér—Csizmadia 591. A bizottsági 12. sz. törvényjavaslatot szeptember 14-én fogadták el a képviselőházban, a felsőházban 25-én. A szászokra vonatkozó kivételezettségét azok erős ellenállása magyarázza.
