F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)
IV. Kormányzóság és Szemere Bertalan miniszterelnöksége (második minisztérium), 1849. április 19.—augusztus 11.
törvények értelmében; 3) az előző két kérés nem teljesíthetése esetén Magyarország tovább harcol Ausztria ellen, de nem hódol meg. 134 Az irat elküldésére nem került sor. Ehelyett újabb drámai ülés volt Aradon 10-én délben, ahol Kossuth bejelentette, hogy önhatalmúan Bemre ruházta a főparancsnokságot. A miniszterek az önkényes tett ellen azon az alapon is tiltakoztak, hogy a nemzetgyűlés július végén Szegeden Görgeit kívánta volna fővezérnek. Görgei a minisztertanácsban bejelentette hajlandóságát a fegyverletételre. Kossuth augusztus 10-én este személyes találkozón megkísérelte eltéríteni Görgeit a fegyverletétel szándékától, de nem járt sikerrel. Másnap, augusztus 11-én hajnalban megérkezett Guyontól a temesvári, 9-én zajlott vesztes csata híre; Görgei ezt felhasználta arra, hogy írásban kérje Kossuthtól a főhatalom átadását. Egyidejűleg személyesen kérte Csány minisztert, aki mindkettőjük bizalmát bírta, hogy járjon közben Kossuthnál az ő érdekében; beszélje rá a kormányzót a hatalom átadására. Csány tehát 11-én reggel felkereste Kossuthot e célból, aki nem sokkal ezután összehívta a minisztertanácsi ülést. A jelenlevő miniszterek (Szemere, Aulich, Batthyány, Csány, Vukovics, Horváth) beleegyezése nyomán kinevezték fővezérré Görgeit — Bem leváltása ugyanakkor szóba sem került —, valamint felhatalmazták a Paskieviccsel való tárgyalásokra úgy, hogy a cárt nyerje meg közbenjáróul az osztrák császárnál a magyarok érdekében. 135 Görgeinek nem volt elég a fővezérség és a tárgyalásokra vonatkozó teljhatalom. Egyedül akart maradni a vezetésben, Kossuth és a minisztérium nélkül. Újra írt Kossuthnak, és újra felkereste Csányt, aki bízván abban, hogy Görgei a teljhatalmat a nemzet javára fordítja, ismét közbenjárt Kossuthnál. Az elérhető miniszterekkel, Aulichhal, Vukoviccsal együtt Csány levélben jelentette be lemondását Kossuthnak, aki azt elfogadta. Kossuth augusztus 11-én délután 2 órakor két levelet fogalmazott: egyet Görgeihez, egy szózatfélét az országhoz. Az elsőben bejelenti a maga és a minisztérium lemondását, amit a miniszterek többsége: Csány, Aulich, Vukovics, Horváth is pártolt. „Addig, míg a nemzet hatósága szerint máskint netalán intézkedendnék, a nemzetgyűlés megbízásából eddig általunk gyakorlott polgári és katonai legfőbb kormányzási hatalmat ezennel Tábornok Úrra" ruházta. Az 134 Uo. 842. Szemere visszaemlékezéseit idéznünk kell, mert részletesebben tükrözik ezeket az eseményekkel zsúfolt napokat. Előadása szerint a két biztos a Görgei iránti teljes kiábrándultsággal tért vissza annak táborából, amihez nagymértékben hozzájárult Görgei velük éreztetett lenézése. Szemere arról írt Váradról aug. 5-én az Aradon levő Kossuthnak, hogy Görgei fővezérsége semmiképpen sem kívánható. Steieré. n. II. 151—154. Szemere szerint Görgei aug. 9-én előttük érkezett Aradra, és a 10-én megfogalmazott új elvek az ő sugallatára íródtak. Minderről a két biztost, akik rendkívüli hatalommal voltak felruházva, meg nem kérdezték, sőt, Szemere állítása szerint az új elvekről való tárgyalásokkal Görgeit bízta meg Kossuth. Szemere 1853. II. Abt. 115. Szemere szavai szerint Görgei már ekkor hozzájutott ahhoz a teljhatalomhoz, amit ők ketten ekkor letettek. 135 KLÖM XV. 843—844. Szemere emlékei szerint Kossuth málhái már össze voltak csomagolva, s úgy nyilatkozott, hogy Bem seregéhez csatlakozik, s harcol velük Erdélyben a végsőkig. Nem búcsúzott el tőlük. Szemere, Öatthány, Vukovics megállapodtak, hogy szintén Bemhez csatlakoznak. Szemere 1853. II. Abt. 115—117.
