F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)
IV. Kormányzóság és Szemere Bertalan miniszterelnöksége (második minisztérium), 1849. április 19.—augusztus 11.
mint a diktatórikus megoldást. Nem egyértelműen Kossuth személyére mutatott ez a problémafelvetés; elképzelhetőnek tartottak volna akár három diktátort is (vagy kettőt), Kossuth, Görgei és Szemere személyében. 105 A diktatúra dilemmája nemcsak személyi probléma volt; a Függetlenségi Nyilatkozat után bevezetett ideiglenes kormányzat csődje testesült meg benne. A rendkívül nehéz viszonyok miatt nem volt mód a kérdés nyugodt tanulmányozására, a lehetséges megoldások számbavételére, ehelyett a legkézenfekvőbb lehetőséget ragadták meg és boncolgatták a politikusok, a nemzetgyűlés tagjai, miszerint nem lenne-e üdvösebb a kettő, illetve három „kormány" helyett csupán egy? Nem lenne-e célszerűbb a harcmezőn, az államgépezetben az egymásnak ellentmondó, egymást nullifikáló intézkedések helyett egy intézkedés, még akkor is, ha ennek diktatúra a neve? 106 Teoretikusan a legtöbbet Szemere foglalkozott Kossuthhoz, Görgeihez írott leveleiben a diktatórikus megoldással, a gyakorlatban pedig a katonai helyzet súlyosbodása, a fővezéri poszt betöltésének szükségessége, a végkifejlet fenyegető kilátásai vetették fel a kérdést. Szegeden július 21-én a kettős — kormányzó, minisztérium — „felelősség", kormányzat miatt Szemere egy emlékiratban jelentette be Kossuthnak, hogy lemond a minisztériummal együtt, Kossuth pedig legyen diktátor. Véleménye szerint a kormányzó és a minisztérium együtt nem férhet meg, a kettő viszonya csak zűrzavarhoz vezethet. „Véleményem tehát az, nem kell ministerium, mivel az, ha kötelességét teljesíti, csak gátolja a kormányzót, felesleges; nem kell továbbá azért, mivel most minden hatalomnak egy kézben kell lenni, s ez dictatura, de ám ne éljünk e névvel, ha az gyűlöletes, hanem mondassék ki akképpen, hogy a kormányzó rendkívüli hatalommal ruházta tik fel bizonyos időre, vagy míg a veszély tart." 107 Azt egy Görgeihez írott levélben is kifejtette a miniszterelnök, hogy akár Kossuth, akár Görgei viselheti a kizárólagos tisztséget — tekintettel eltérő, egymást kiegészítő képességeikre —, de „talán együtt is kormányozhatnának", ha jól megértik egymást. 108 Kossuth július 25-i válaszában maradásra kérte Szemerét a nehéz helyzetre való tekintettel. Vádjait lesöpörve magáról, határozottan kijelentette, hogy nem akar diktátor lenni. „Emlékiratodban sok van, ami igen nagy figyelmet érdemelhetett volna akkor, midőn arról vala szó — alakíttassék-e 105 Szemere elképzeléséről: Vukovics 525.; Görgey 120. 106 Csány miniszter az egybehangzó intézkedések óhajtása miatt békélt volna meg a diktatúrával. Vukovics szerint olyan levelet írt Kossuthhoz a katonai intézkedések zűrzavara miatt (júl. eleje), hogy „ha dictatutára van szükség, mit ő maga is szívesen megismer [elismer], oszlattassék fel a minisztérium, de ő felelős miniszter neve alatt nem akar báb gyanánt néző lenni a mellett, mi a minisztérium ellen és nélküle történik". Vukovics 522—523. l01 Steieré. n. II. 119. Német változatát közli: Szemere 1853. III. Abt. 153—159. Barta szerint júl. 24én kelt az emlékirat. KLÖM XV. 776. Szemere Görgeihez írott júl. 25-én kelt leveléből tudjuk, hogy a 21én keltezett emlékiratot 24-én nyújtotta be Kossuthoz, aki 25-én elutazott. Steier é. n. II. 121. Vukovics szerint az emlékirat közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a szegedi időszakban Kossuth több rendeletet és kormánybiztosi kinevezést tett, amelyet a minisztérium csak utólag tudott meg. Vukovics 528. 108 Steier é.n. 121. Görgei rosszul idézte ezt a Szemere-féle ajánlatot: „... most itt a kedvező pillanat Kossuthot megbuktatni, és hogy csupán rajtam áll, a legfőbb hatalomban vele [Szemerével] osztozkodni..." Görgey 308.
