F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

I. A felelős kormányról szóló 1848-as törvény

hanem az önálló nemzeti lét kérdésével is foglalkoznia kellett. A társadalom széles rétegeire támaszkodó haladó tábor egyes képviselői a nemzeti önállósulást helyezték előtérbe, mások a „dinasztikus kapcsolat" épségben hagyása mellett is elképzelhetőnek tartották azoknak a gazdasági reformoknak a megvalósulását, amelyek hozzájárulhattak Magyarország polgárosításához. Igen sokan felismerték azonban, hogy önálló nemzeti lét nélkül bajos lesz a gazdasági fejlődés megfelelő ütemét biztosítani az országban, s hogy a polgári fejlődés kikerülhetetlenül felveti a függőség felszámolását. Az 1848-ban kicsúcsosodó reformmozgalom végcélja egy önálló, polgári berendezkedésű Magyarország létrehozása lett. A reformtábor tagjainak, a megvalósítást illetően eltérő elképzelései ellenére, ez jelentette a törekvések fő irányát. A magyar reformnemesség, amely Magyarországon a polgári átalakulás vezetőjévé szegődött, nem követelt teljesen új polgári parlamentáris alkotmányt, hanem a régi történeti alkotmánynak kívánt a gyakorlatban is érvényt szerezni, s olyan modern elemekkel kiegészíteni azt, mint közteherviselés, népképviselet, ősiség eltörlése jobbágyviszonyok felszámolása, emberi jogok. Nem a felépítmény jellegű alkotmány, hanem a gazdasági alap felől megközelítve ennek a harcnak a lényegét, a jobbágyfelszabadítás, közteherviselés nem szorosan az alkotmánnyal kapcsolatos törekvések közül valók, hanem az alkotmány bázisául szolgáló polgári fejlődést, a gazdasági-társadalmi átalakulást voltak hivatva előkészíteni. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy az esetben, ha Magyarországon olyan erős polgárság lett volna, amely kezébe vehette volna a gazdasági-társadalmi átalakítás irányítását, nem elégedett volna meg az ezeréves nemesi alkotmány toldozgatása val, modernizálgatásával; hatalmi bázisának erősítése céljából nem szorult volna arra, hogy jogfolytonosságot igyekezzen kimutatni egyes több száz éves törvények és a polgári parlamentáris törekvések között. Utóbbira a nemesi reformpolitikusoknál határozott törekvést figyelhetünk meg. Nemcsak 1848-ban, hanem a megelőző években, a reformellenzék szerveződése idején is számos alkalommal felbukkant az a vélemény, hogy a modern felelős kormányzásnak vannak előzményei a magyar törvényekben, s ezáltal a felelős kormányzás követelése nem jelenthet gyökeres változtatást a magyar közéletben. Magyarán: ezúttal sincs szó másról, mint a régi törvények újraérvényesítéséről. E nézetben a nemesi alkotmányhoz való ragaszkodáson kívül a reformpolitikusok ügyes taktikai lépését is felfedezni véljük. Ezáltal több hívet szerezhettek maguknak a nemesség zömmel konzervatív részéből, de még az osztrák kormányzat előtt is lehetett érvelni a törvénybeli precedensek emlegetésével a felelős kormány követelése során. E feltevésünket támasztja alá Szemere Bertalannak a büntető törvénykönyvi javaslat vitája során az 1840-es évek elején tett egyik kijelentése is: „Én ugyan törvényhozásban szeretem a történeti alapot, mert így az új jobban eggyé forr a régivel, és ha van alap a múltban, arra kell építenünk; de ha nincs, mi tesszük azt... "

1 1 Sarlós 1970.41. Szemere később: „.. .ezek a törvények nem voltak mások, mint olyan jogok tiszta és egyszerű megerősítése, amelyeket régtől fogva meglévő törvényeink szavatoltak." Szemere: 1860. 88.