F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

I. A felelős kormányról szóló 1848-as törvény

Az 1843—44-es büntető törvénykönyvi javaslat vitái során a felelősségről szólva konkrét hivatkozás történik a régi törvényekre. A tervezet 429. §-a, a Deák által vezetett albizottság szövegezésében a felségsértési, hűtlenségi büntettél foglalkozik: „Hütlenségi bűntettet követ el: ... d) aki valamely alkotmányos jogot erőhatalommal felforgató királyi rendeletnek kiadásában vagy végrehajtásában, akár egyenesen és határozottan kijelentett tanáccsal, akár tettleges teljesítéssel részt vesz."

2 Ez a passzus tehát vonatkozik a király körüli tanácsosokra, hivatalnokokra, valamint a végrehajtó apparátusra. A konzervatív többség a tervezet tárgyalása során tiltakozott a -hűtlenség ilyesfajta meghatározása ellen, mire Deákék ellenérve így hangzott: „... alkotmányos országban a kormánynak törvény által kimondott felelőssége múlhatatlanul szükséges, és minden szabad alkotmánynak egyik közalapelve, miszerint semmiféle közadót, vagy egyéb segedelmet, országgyűlési ajánlás nélkül kivetni nem szabad; nem akarjuk továbbá elsorolni mindazon törvényeket, mik ezen alkotmányos elvre nézve hazánkban fennállanak. . ."

3 Deák érvelésében Ulászló VI. dekrétumának VII. cikkelyére, az V. cikkely 1. §-ára, az 1681:XII. tc.-re, az 1827. évi IV. tc.-re hivatkozott.

4 A büntető törvénykönyvre vonatkozó különvéleményekkel foglalkozó jogtörténészíró, Sarlós Béla erről így mond véleményt: „E törvénycikkek csak részben támasztják alá Deák álláspontját, mert az 1827:1V. tc.-nek nincs büntető szankciója, s a különvélemény épp ilyent kíván bevezetni. A kormány büntetőjogi felelősségét pedig Ulászló dekrétumai — de jure — nem támasztják alá, hiszen a Habsburg-dinasztia idején létrehozott központi kormányszerveket vajmi nehéz az Ulászló korabeli »hütlen tanácsnokok«-kal azonosnak tekinteni. A kormány felelőssége tehát lehet általánosan elismert igazság, lehet alkotmányos szükségesség, de semmi esetre sem található meg jogtételként a magyar feudális rendi alkotmányban."

5 Sarlós véleménye szerint Deák tökéletesen tisztában lévén a kifogásolható hivatkozásokkal, tudatosan alkalmazta ezt a fogást, „már létező jogszabályt önt[ve] modern formába".

6 A büntető törvénykönyvi tervezet 429. § d) pontja önmagában is jelentős, mert alapvetően érintette a feudális alkotmányt. „Hiszen a kormány felelőssége burzsoá 2 Sarlós 1970. 16—17. 3 Uo. 18. 4 Ulászló 1507:VII. törvénye följogosítja az ország rendjeit, hogy mind személyükben, mind vagyonúkban büntessék meg azt a tanácsost, aki a királyi tanácsban az ország szabadsága, közjava és törvénye ellen bármit is elkövet. Ulászló 1507:V. törvénye 1. §-a érvénytelennek nyilvánítja a királynak mindazon országlási aktusait, amelyeket a tanács és a tanácsosok tudta nélkül végez. Az 1681 :X11. törvény Ulászló V. dekrétuma 1. cikkelyének megtartására utal, az 1827:IV. törvény az 1790/91 :XIX. törvény megtartására, amely a segedelmekről és az adózásról kimondta, hogy a nemesekre nem vethető ki ilyen, sőt, országgyűlésen kívül sem ajánlható meg. 5 Sarlós 1970. 19. 6 Sarlós arról nem beszél, hogy mi volt e taktikai lépés oka. Az 1861. évi országgyűlésen szintén alkalmazta Deák ezt a lépést: akkor azt kívánta bizonyítani, hogy az 1848-as törvényhozás nem alakította át a magyar közjogot, csupán modernizálta azt. Uo.