F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

IV. Kormányzóság és Szemere Bertalan miniszterelnöksége (második minisztérium), 1849. április 19.—augusztus 11.

történelem ítélete elé.

7 Az Országos Honvédelmi Bizottmány működése — az egykorú hivatalos felfogás szerint — 1849. április 19-én szűnt meg,

8 s adta át helyét a kormányzónak és a később összeállt második magyar minisztériumnak. A nyilatkozat tartalmazta a kormányzóelnök nevét is: a Ház április 14-i ülésén Madarász László javaslatára egyhangúlag Kossuthot kiáltotta ki a lelkes tömeg. Debrecen népe már április 15-én óriási lelkesedéssel ünnepelte a trónfosztást,

9 a hivatalos ünnepség pedig 19-én zajlott le a református nagytemplomban. „Batthyány Kázmér gr. könnyezik örömében, Kiss Ernő tábornok szeme ragyog a megelégedéstől... Csak Horváth Mihály püspök, a »történész«, meg Mészáros Lázár és Vetter tábornok nem jön ki a sodrából — »az örömrivalgás közt merengeni látszának«" — így lát néhány prominens szereplőt Vachot Sándorné, aki szintén befurakodott a történelmi jelentőségű esemény színhelyére.

10 Batthyány Kázmér emlékirataiban államcsínynek minősíti a nyilatkozat kimondását, az amerikai függetlenségi nyilatkozat „puszta majmolásának", az „április 14-i határozatot a legpolitikátlanabb, legidőszerütlenebb, leghaszontalanabb, legesztelenebb, legvégzetesebb és legerőszakosabb rendszabálynak tekint(em)i, melyet valaha hozott egy törvényhozó gyűlés, melyet nem parancsolt semmiféle szükség, amelyre hasonló fontosságú vakmerő tényt alapítani lehetne".

11 Mészáros kelletlen hozzáállását elárulják emlékiratai.

12 Egyes személyek esetében is ellentétes adataink vannak tehát a nyilatkozatot illető reakciókról. Különféleképpen állottak hozzá a kortársak is — pártállásuk szerint, különféleképpen értékelte az utókor is — szintén pártállás szerint.

13 A függetlenség kimondása óriási jelentőségű volt a magyar történelemben, de sem a bel-, sem a külpolitikai helyzet nem volt érett ehhez a köztársasági jellegű deklarációhoz.

14 Kossuthnak és a forradalmi baloldalnak azonban szüksége volt erre belpolitikai szempontból, elsősorban a hadsereg magatartása miatt. Hozzájárult e lépéshez a külpolitikai viszonyok Kossuth részéről való derülátó megítélése is. A gondolat a december 2-i uralkodócsere, Windisch-Grátz betörése óta fogalmazódott Kossuthban, de a végső lökést az oímützi oktrojált alkotmány adta. 7 A nyilatkozat megfogalmazására, szövegének hiteles formájára vonatkozóan lásd uo. 894—895. A nyilatkozat szövege: Uo. 895—912. 8 A következő bizottmányi tagoknak fizettek napidíjat a legutolsó napokra: gr. Eszterházy Mihály, br. Jósika Miklós, br. Perényi Zsigmond — felsőháziak teljes létszámban! —, Nyáry Pál, Madarász László, s természetesen Kossuth. Pm, Pénztári 1849:5193. pü. sz. Pm. a főpénztárhoz 1849. máj. 4. 9 Közlöny, 1849. ápr. 17. 10 Juhász 320—321. 11 Tóth Lőrinc II. 53. 12 Mészáros Lázár II. 181. 13 A kérdés legújabb értékelő feldolgozására ad útmutatást a KLÖM XIV. 873. 14 Kossuth még a bukás után is helyesnek tartotta a Függetlenségi Nyilatkozat megtörténtét, illetve az egyedül helyes politikai alapelvnek Magyarország helyzetében. „Minden tekintet azt javasolja, hogy ha ily kombinációban újítjuk meg a harczot, a függetlenségi nyilatkozat alapján tegyük azt, s ott fogjuk fel a fonalat, ahol az megszakadt. Ez törvényes alap. Ez az egyedüli törvényes..." Teleki Lászlóhoz, 1859. ápr. 3. Kossuth 1880—1882. I. 183.