Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

I. A fejedelmi tanács

A kincstartói tisztség tényleges viselői közül Békés Gáspárról, Kamuthy Balázsról, Kemény Jánosról, Sulyok Istvánról (s némi kautélákkal Mikó Ferencről) mondhatjuk el ezt. Az országgyűlési és fejedelmi táblai elnöki tisztségviselők közül Szilvási Boldizsár, Tholdalagi, Haller István, Serédi, Barcsai és Székely László tartozik kora hatalmasságai közé. A főudvarmestereknek az előbbieknél jóval kevésbé rangos tisztsége Bethlen Ferencnek, Pettki Istvánnak, Naláczinak ad súlyt. A katonai tisztségviselők közül már többet említhetünk: Balassi Menyhártot, Hagymási Kristófot, Bocskait, Kornis Gáspárt, Boldizsárt és Zsigmondot; Pettki János súlyát nemcsak kancellársága, hanem katonai tisztsége is adja; a sort Bethlen Gábor, Kamuthy Farkas, Kemény János folytatja; (Haller Gábor tisztségei közt a katonaiak esnek a leginkább latba); az Apafi-korban e típusba tartozik Béldi Pál, Teleki (de némileg még Székely László is). A névsorokat felesleges hosszabban interpretálni. Kancellárok és katonai főtisztségviselők túlsúlya a főtisztségük révén hatalmassággá nőttek közt, s ezek rivalizálása — ez a jelenség a 16—17. századi erdélyi politikai történet egyik fő eleme. Tegyük hozzá: csak bizonyos keretek közt. A fejedelmi hatalom stabilitása idején sem az egyik, sem a másik tényező nem nőhet önállóvá, a fejedelem félreállíthat mégoly hatalmas főtisztségviselőt is (gondoljunk a dinasztiaváltozások időpontjában történő félreállításokra — János Zsigmond garnitúrájáé 1571ben, Báthori Zsigmond korábbi Habsburg-párti garnitúrájából Bocskaié és Náprágyié 1601 elején, Pettki Jánosé 1608 tavaszán stb.), s megbuktathatja a vele szemben álló főúri párt is. A tanácson (s vele az arisztokrácia felső rétegén) belüli hatalom megoszlásának egyik fontos (s az eddig elmondottakat motiváló) eleme a főúri pártcsoportosulások. Feudális értelemben vett érdekszövetségek ezek még akkor is, ha már a 16. században feltűnnek a pártok ideológiájának elemei is (az 1580-as évek törvényhozásának a Kendy—Kovacsóczy-párt, ill. a katonai -párt álláspontját tükröző momentumai, Kovacsóczy állambölcseleti műve). Ami lényegeset tudunk a 16—17. századi erdélyi főúri pártharcokról, azt pár utalásban összefoglalhatjuk: a Kendy—Bebek-párt szerepe 1556 után s a három fő személy veszte 1558-ban; Békés konspirációi és vereségei; a Kendy—Kovacsóczy-párt és a vele szemben álló katonai párt (Bocskai, Kornis Gáspár, Geszti, Keresztúri) harca s az 1594-i véres leszámolás, az 1630-as év ismert pártharcai (Bethlen István és hívei, ill. a katolikus urak ellentétei), s a Rákóczi—Kemény-párt és a Bethlen János—Béldi-párt harcai az Apafi-korban. (Szántszándékkal nem soroltuk ide a fejedelem elleni összeesküvéseket. A két nagy uralmi válság alatti harcokat sem — bármennyire színezik is ezeket a főúri pártok harcai, ezek lényegüket illetően már nem ebbe a kategóriába tartoznak.) Úgy hisszük: a fejedelmi tanács összetételének vizsgálatánál szükséges volt a fenti elemzéseket elvégezni. Amit elmondottunk, az a kormányzat egész struktúrájának több szempontú áttekintését segíti elő.