Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)
V. A fejedelmi tábla
6. Van azonban jegyzékünknek néhány további szembetűnő tanulsága. Kezdjük a magasabb tisztségekre emelkedő írnokoknak fentebb közölt névsorával. A 20 személy közül 8-nál az ítélőmesteri tisztség a karrier végpontja, 4-nél a fiscalis directorság, 3-nál a fejedelmi táblai ülnökség. A további 5 személyből 2 lesz praefectus, 1 kincstári számvevő és 1 portai ügyvivő, 1 már a korszak határain túl erdélyi udvari kancelláriai, majd guberniumi főtisztviselő. Különítsük most el az utolsó esetet. A fennmaradó 19-nek jó 3/4-e a szorosabban vett jogászi pályán marad. A kisebb kancelláriai írnokság mint indulás tehát mintegy erre determinál. Feljebb pedig, tanácsuraságra, vagy más, az ítélőmesternél magasabb országos főtisztségekre az erről a kormányhatósági lépcsőfokról indulók közül senki se jut. Az aztán már az eddigiekből természetes, hogy az így felemelkedők közül senki sem visel egyben törvényhatósági főtisztséget is. A kisebb kancelláriai írnokság tehát a kormányhatósági pálya vonatkozásában kezdettől szakosodást jelent — s egyben a karrier legfelső pontjának meghatározását is. Nem foglalkoztunk még azzal a jelenséggel, hogy az egyik kancellária írnokainak egy része a másik kancelláriában folytatja ily szolgálatát. Ez az átlépés nem túlságosan gyakori jelenség; a két kancellária írnokainak kb. 3,5%-ánál ismeretes. A mozgás az esetek jó 4/5-ében a kisebb kancelláriáról tart a nagyobbra, s csak szűk 1/5-ében fordítva, ezzel jelezve is a két írnokság közti rangbéli különbséget. Jegyezzük meg egyben: az ilyen átlépők számára a második kancelláriai deákság (akármelyikből is léptek át a másikba) a kormányhatósági pálya végállomását jelenti. Aki a nagyobb kancelláriáról kerül át a kisebbe, az rangban visszaesik (hacsak ezt az általában visszaesésnek számító átlépést egyedi, fel aligha deríthető tényezők nem ellensúlyozzák), aki pedig a kisebb kancelláriai írnokságról a nagyobb kancellária hasonló tisztsége felé veszi az útját, annak energiáiból láthatólag nem is telik többre. Az előbbiekben felsorolt „felemelkedők" elkerülik a nagyobb kancelláriát; jogi szakértelmük fejlesztéséhez az nem segít hozzá, s a Kendi-, Sárpataki-, Virginás-típusú egyéniségek komolyabb lépcsőfokokra vágynak az előrejutásban. Még egy megjegyzés a felemelkedéssel kapcsolatban: a kisebb kancellária írnokai közül egyetlenegy személyt találtunk, aki később megyei tisztségre jutott. A kisebb kancellária írnokainak esetében is meg kell vizsgálnunk azt a kérdést, hogy volt-e szerepük, s mi. koruk kulturális életében. Akár a nagyobb kancellária esetében, itt is ova intenénk az elsietett névazonosításoktól. Barakonyi Ferenc nem azonos a korabeli énekköltő Barakonyi Ferenccel, Lynczegh János sem az azonos nevű krónikaíróval (az szűcsmester, majd kolozsvári főbíró; van egy János nevű fia, talán ez a kancelláriai deák), Köpeczi János se Apafi udvari orvosával stb. Csak két íróegyéniséget találunk köztük: az énekköltő Walkay Andrást 665 és a naplóíró Szaniszló Zsigmondot. Lássuk végül: mit árul el a kisebb kancelláriai.írnokok névsora származásukról. Előre is utalunk mindarra, amit e tekintetben a nagyobb kancellária deákjairól elmondottunk. így vizsgálódásunk tárgya itt is csak az lehet: mit árulnak el a helynevekből képzett írnoknevek? Itt is az ott használtakkal azonos kategóriákkal
