Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

I. A fejedelmi tanács

785 Csak Bánffy Dénes 1669. augusztus 10-i censurája ismeretes (KJ: M). Azt javasolja: Apafi ne tegyen azonnal törvényt Károlyinak, előbb tájékozódjék a tényállásról. 786 A Fileky házaspár pereinek a tanács előtt szereplésére: EOE XV. 434—5. 787 Sz: U VI. 1256. 788 Sz: U III. 75. 789 EOE XIX. 418—9. Szomszéd országokon itt Havasalföld és Moldva értendő. ™ TML III. 587 (Teleki—Bethlen Miklós, 1666. július 7.); TML IV. 43-4 (Bethlen Miklós—Teleki, 1667. február 26.) Még amikor 1667. október végén Inczédi Péter útján jelezni kell a nagyvezérnek Panajot árulását, Apafi akkor is csak Bethlen Jánost, Bánffy Dénest és Béldit kérdezi meg arra nézve: milyen pótutasítást kell adni ebben az igen kényes ügyben a követnek? A három tanácsúr véleménye eltérő. Bethlen szerint az vagy Rozsnyai Dávid (Erdély portai török deákja) valami ürüggyel jusson be a nagyvezérhez, s ott török nyelvű (tehát a főtolmács Panajot kezébe nem kerülő) levélben jelezze a tinajának az árulás tényét. Bánffy szerint Inczédi csak általánosságban jelezze a nagyvezérnek a dolog kitudódását, s csak annak kérdésére közölje, hogy Panajot az áruló. Béldi kifejezetten a nagyvezér tiháján át közölné a dolgot. A pótutasításba végül is az kerül, hogy a követ a tihájával tárgyaljon érdemben; annak írt Apafi is az árulásról, óvatos formában jelezve, hogy Panajotról van szó. (EOE XIV. 286—8.) Mikor 1668 márciusában Gyulaffi László azt írja s üzeni Erdélybe Telekinek, hogy a magyarországi elégületlenek kapcsolatban vannak a franciákkal, s sürgetnék ugyan a megegyezést a törökkel, de nem baj, ha nem kerül sor rá, s Teleki Apafinak tesz jelentést erről, az láthatólag csak Bánffy Dénes és Bethlen János véleményét kéri ki. (TML IV. 300—7.) 791 Székely László 1669. április 6-án Telekinek írt levele szerint ugyan a tanácsurakon kívül más, Teleki általjavasolt főrendek is hivatalosak voltak a megbeszélésre (TML IV. 453—4), de az Eperjesre küldött biztosok két utasításának élén ez áll: „Az urak discursusából szedett punctumok", ill. „Az urak conclusuma". Az instructiók: EOE XIV. 416—9. 792 Bethlen álláspontja: a királyi biztosok ajánlatát el kell fogadni a Rákócziakat illető követelések felterjesztése nélkül is, de az erdélyi biztosok azért jelentsék be: ez nem jelenti az igény feladását. Bánffy Dénes csak formailag határozottabb megoldást javasol (a Rákóczi-házzal szembeni igényeket illetően Erdély biztosai éljenek protestatióval). Béldi csak az 1669. áprilisi instructiókra utal. Apafi 1669. május 20-án a két első tanácsúr javaslata szerint ír Telekinek, még azt is hozzátéve: ha az úgy látja, hogy az igényfenntartás Zrínyi Péterben „disgustust" kelt, a „közönséges jó" akadályának elhárítására ígérje meg neki: „azokból az erdélyi vérrel" (ti. a fejedelem magyarországi támadása esetén) „keresett várakból egyet jószágostól a leányának kötnék". (TML IV. 481—3.) 793 A tanácsúr egyenesen arra hivatkozik: ha valaha bonyodalom lesz az ügyből, elég mentségük lesz az, hogy nem a tanácsurak tudtával s akaratából történt. „Jobb volna a nyomorodott hazának veszteg ülni, mert bizony sem írunk sem szelencénk." (EOE XIV. 432.) 794 Ő nem borbély — írja 1669. október 18-án Telekinek —, hogy Bánffy Zsigmond írt s szelencét emlegessen a dologgal kapcsolatban. S elfogatassál fenyegeti azokat, akik a magyarországi akció (török engedéllyel való) megindítása esetén ellene lesznek annak. (EOE XIV. 431.) 795 TML V. 109, 111. 79

<í A censurák közül hat ismeretes. Haller János arra hivatkozva, hogy nem ismeri a magyarországi elégületlenek szándékait, csak azt javasolja: Apafi a császár puszta szaváért ne álljon el valami hasznos dologtól — ha azonban ez nincs a fejedelem kezében, most alkalom lenne jó viszonyt teremteni a császárral. Haller Pál egyszerűen az országgyűlés egybchívását ajánlja. Rhédei Ferenc röviden jelzi: nem hisz a Kászoni által hozottakban. Béldi bővebb tájékozódást látna szükségesnek, de sok hitelt ő sem adna I. Lipót ígéreteinek (Székelyhíd, Várad elvesztére emlékeztetve urát). Udvarias választ javasolna, előbb az 1669-i eperjesi ígéretek végrehajtását kívánva I. Lipóttól. Bánffy Dénes Rozsnyai Dávid követségének eredményétől tenné függővé a választ: ha az kedvező döntést hoz a portáról, Apafi „bátorságosan megillethetné... mind lelki testi megbántódását szegény magyar nemzetünknek"; ha a portai válasz kedvezőtlen, a fejedelem ne utasítsa el a császár ajánlatát. Mindenesetre húzná a dolgot Rozsnyai megérkezéséig, s a választ (előbb megtárgyalván a dolgot azokkal, akik közt a magyarországi ügy 1666 óta általában forgott) tanácsülésből adatná ki (a tanács egybehívását Béldi is javasolta). Megkérdezné az egyben a magyarországi elégületleneket is. Teleki határozott elutasítást javasol. Felhányná az eperjesi trakta haszontalanságát, a császári közbenjárás elmaradását Erdélyért a portán, az ország sérelmeit egyes császári tisztviselőktől és alattvalóktól, a szatmári generálistól — s egyben 9* 131