A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)

V. Tisztviselők, alkalmazottak

V. TISZTVISELŐK, ALKALMAZOTTAK A birtokkormányzat történetének legjobban kidolgozott része a személyi állományhoz kapcsolódik. Ez az a kérdés, amelyhez a legtöbb, könnyen hozzáférhető forrás — instrukciók, fizetési jegyzékek, status personalis stb. - található. Ezek közül - teljesen ötletszerűen és összefüggéseikből kiragadva - számosat publikáltak pl. a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében, de ezeket a forrásokat vette alapul a Domanovszkyféle birtoktörténeti sorozat több kötetének a kormányzatról szóló fejezete is.

1 Munkámban — e kérdéseket nem akarván ismételni — figyelmemet elsősorban a személyzeti igazgatás kérdéseire — jogkör, alkalmazás, követelmények, szakképzettség, előléptetés stb. — fordítottam. Vizsgáltam az uradalmi tisztviselők társadalmi helyzetét, valamint — megfelelő csoportosításban — szemügyre vettem a tisztviselői, alkalmazotti és cselédségi állományt. A személyzeti jogkör gyakorlása, a megfelelő munkaerő kiválasztása, alkalmazása, besorolása, képzése, minősítése, az utánpótlás biztosítása nem tartozott a kormányzat szakfeladatai közé, saját működési feltételeinek biztosítása érdekében foglalkozott vele.

2 A jogkört a birtokos a testületi irányító szervekre ruházta, csak a főtisztek, valamint a pénzt és természetbenieket kezelő tisztek alkalmazásába szólt bele.

3 Az alkalmazás folyamodásra — esetleg ajánlásra — történt. 1756-ban pl. megürült a lendvai uradalom ügyészi állása. A kismartoni bizottság több jelentkező közül - ajánlás alapján — Neubár Józsefet nevezte ki.

4 A következő évben Dóczy Ádám, a tihanyi apátság ügyésze, a csobánci ügyészi állásra pályázott. Kérelmében arra hivatkozott, hogy szülei évekig szolgálták a hercegi házat. A hercegi commissio válasza szerint „kérelme későn érkezett, de más esetben figyelembe vesszük".

5 A hercegi alkalmazásba való bejutás nem volt könnyű, amint azt Liszt Ferenc nagyatyjának és apjának példája is mutatja, akik csak többszöri próbálkozás után nyerték el az áhított uradalmi állást.

6 Gombás István gyulakeszi lakos 1782-ben apja erdészként végzett hű szolgálataira hivatkozva kérte a méhészfelügyelői állást. Előadta, hogy a jelenlegi felügyelő öreg és részeges, nyugdíján kívül fizetést is élvez. A bizottság a fizetést elvette tőle és Gombásnak adta.

7 Ugyanebben az évben gróf Balassa Ferenc herceg Esterházytól kérte, hogy Borsiczky nevű ügyészét ne bocsássa el szolgálatából. Az ügy a bizott1 Bakács; Berlász; Merényi; Ravasz; Tholt. 2 Berényi 1966. 505.; Berényi 1975. 86. 3 P 108. Fasc. A. No 1. 1743. instr./4.; No 5. 1750. okt. instr./12. a.; Fasc. B. No 9.1751. febr. instr./l.;No 31. et NB. 1759. instr./4.; P 73. No 21. 1809. jún. 25. 4 P 155. Bizottság, III. k. 1756. okt. 14. 5 Uo. 1757. márc. 8. 6 Hárich 1934. 3-4., 6-7. 7 P 162. Fasc. 4. Esterháza, 1782. nov./29.