A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)

X. A nagybirtokkormányzat jellemzése

racionális szervezetet. A birtokosok arra törekedtek, hogy birtokaik kormányzata egyre jobban igazodjék a piacra való termelés, a majorsági gazdálkodás kiterjesztése követelményeihez. A korszak első felére — 1745—1750-ig — a korábbi kormányzati szervek továbbélése volt a jellemző. Mellettük megjelent — a tisztiszék formájában - a testületi vezetés, mint a korszerű igazgatás formája. Az uradalmak közül egyik kiemelkedett, és annak a tiszttartója felügyelni kezdte a többi uradalmakat, továbbította számukra a birtokos utasításait. Az 1740-es évektől kezdve a mezőgazdasági termékek értékesítési lehetőségei — ha ingadozva is — jócskán bővültek. A konszolidálódott viszonyok, a lakosság számbeli gyarapodása, a gazdasági élet élénkülése, a mezőgazdasági árutermelés fejlődése korszerű irányítási formát követelt. A testületi szervek ebben a korban megőrizték jelentőségüket, de megjelent a praefectus, a jószágigazgató és -kormányzó is. Egyes nagybirtokokon — Esterházy, Károlyi, Csáky, Széchenyi, esztergomi prímási - uradalmi gazdasági bizottság jött létre. Ebben a korszakban a korábbi csekély kormányzati létszám lassú növekedésének lehetünk tanúi. A tisztviselők, alkalmazottak létszáma mégsem volt magas. Esterházy herceg fél országot kitevő, csaknem egymillió holdját, 30 uradalmi központját, 300 tiszt igazgatta. Az 1790 és 1848 közötti korszakra a korábbi formák megszilárdulása, kiépülése jellemző. Kétségtelen szerepet játszott ebben a francia háborúk gabonakonjunktúrája. „Az uradalmak jobb szerkesztése" a kor követelménye volt, amelynek a nagybirtok igyekezett is eleget tenni. A legnagyobb szervezettséget az ország két végében fekvő herceg Esterházy és Károlyi birtokok mutatták. Igen figyelemreméltó, hogy nem sok különbség állapítható meg közöttük. A korábbi birtokigazgatást az egyedi, az egyes uradalmak élén álló tisztek általi vezetés jellemezte. Igen érdekes — mondhatnám paradox — jelenség, hogy a feudalizmus hanyatló korszakában kiépült birtokkormányzati rendszerben a testületi szervek jutottak túlsúlyra, alkották a kormányzat gerincét. Az e korban létrejött testületi vezetés — ha változott hatáskörrel és elsősorban birtokgazdálkodási funkciójában is — túlélte az őt létrehozó feudális társadalmi-gazdasági rendszert, és szerepe volt a magyarországi nagybirtokrendszer konzerválásában. Testületi szervek voltak: családülés, tisztiszék, gazdasági bizottság (igazgató tanács). Mindháromra jellemző, hogy hatalmát a nagybirtokostól kapta, a kormányzat központi szerveként annak nevében gyakorolta. A családülés létrejöttében szerepe volt az ősiség, illetőleg az osztályos atyafiság intézményének. Testületiek voltak abban az értelemben, hogy hatáskörüket több személyből álló együttes gyakorolta. Előnyük volt a tapasztalatok kollektív érvényesülése, a kérdések sokoldalú megvitatása, a szubjektivizmus háttérbe szorulása, valamint a kormányhatóságokhoz képest a gyorsabb ügyintézés. A nagybirtokos elvárta e testületektől, hogy érdekeinek megfelelően döntsenek fontos kérdésekben. Ennek érdekében üléseiket gondosan előkészítették, munkájuk nem merült ki a döntések meghozatalában, hanem a végrehajtásban is részt vettek. A testületi szervek az irányítás legegyszerűbb formáját, a felügyeletet és a munkára való kényszerítést gyakorolták. Lemérték az uradalmak eredményét, s egybevetették a kitűzött célokkal. Feladatuk volt a hiányok feltárása és kiküszöbölése. A nemesi kisbirtokos családok közös ügyeik intézésére már a XVII. században tartottak összejöveteleket, családüléseket. Ez korszakunkra a magánigazgatás egyik fontos, a birtokkormányzat legfőbb szervévé fejlődött. Az ülésnek minden felnőtt férfi