A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)
IX. Kitekintés a birtokkormányzat további fejlődésére
tisztiszék a fizetést a malombérlőkre hárította át. A pénzt az uradalmi pénztár vételezte be, illetve a számtartó egy összegben fizette ki a szolgabírói hivatalnak. 22 A körmendi tisztiszék 1863. márciusi ülése úgy rendelkezett, hogy „a folyó évre engedélyezett építkezéseket folyamatba kell tenni". Biztosítani kellett a hozzávaló anyagot is. Ugyanakkor volt napirenden a hollósi vámút tatarozása, a majorok, „házi és pajtás kertek" kerítéseinek tatarozása, valamint 1864 januárjában a kovács és a bognár által végzett javítási munkák. A herceg engedélyével a körmendi Korona fogadóhoz tartozó istállót — amelyet a bérlő használt — az uradalmi áccsal raktárrá alakíttatták át. 23 Változatlanul fontos szerepet játszott a birtokkormányzat tevékenységében a növénytermesztés. A mórichidai ispán pl. 1858-ban a tisztiszéknek jelentette, hogy a gabona megvételére négy kereskedő is jelentkezett. A tatai tisztiszék bekérte az összes uradalmakban levő gabona kimutatását, hogy aszerint tudjon intézkedni. 24 A körmendi uradalomban a vetéskimutatásokat és -tájékoztatókat a tiszti iroda gyűjtötte össze. A tisztiszék elrendelte, hogy „a tavaszi földművelő munkát a legnagyobb eréllyel végezzék. A szemes termény vetésének befejezése után a tiszt urak igyekezzenek a kukorica és burgundiai [répa] alá a földeket trágyázni. Elő kell készíteni, hogy árverés útján bérbe adhassák azokat." A gabonacséplés „kellő felügyelet mellett" történt. A pajtaőröket „szemességre" intették, hogy „az uradalom károsítását célzó alattomos fortélyokat megelőzni képesek legyenek". Különös gondot fordítottak a gabona forgatására, ezért a tiszttartó személyesen — anyagilag is — felelt. Rendszerint valamelyik tiszti írnokot bízták meg az ellenőrzéssel. 25 A gabonához és a takarmánynövényekhez viszonyítva nagyobb szerepet kaptak az erdőgazdálkodással kapcsolatos ügyek. Ezek közé tartozott a fatelepítés és -kitermelés, -eladás (síntalpfa), 26 faiskola stb. Megmaradtak a különböző fajuttatási ügyek is. 1855 októberében pl. a csákvári tisztiszék a pápai szolgabírói hivatal hat szolgájának egy-egy öl hasábfát adott, „mivel régi szokás a megyei uraknak bizonyos tűzifával kedveskedni". A pápai és a devecseri szolgabírók nyolc, a segédbírók négy, az actuariusok két öl hasábfát kaptak. Egyidejűleg kért tűzifát Nagy- és Kisganna közönsége. A tisztiszék válasza: „A nyári tűzifát megkapták, újabb kérésüknek nem adunk helyt." A kovácstanyai volt uradalmi jobbágyok 1855—1856-ra tüzelőfát kaptak a tisztiszék utalványozására. Elmarasztalólag állapította meg az ülés, hogy „karácsonyfa vágási kötelezettségükről kérvényükben még csak említést sem tesznek". 27 1 85 6-ban a nórápi hazátlan zsellérek kérték, hogy napszám szolgálatért faizást kapjanak. A tisztiszék utasítására a felügyelő szerződést kötött velük: csak száraz gallyat szedhettek, meghatározott napokon. 28 A körmendi uradalom a cselédek „tartásfa" illetményét negyedévenként adta ki. 29 A makkoltatást a községeknek éves szerződéssel bérbe adták, a haszonbért előre beszedték. 30 P 210.1858. jan. 15./42., 1858. jan. 8./1., 1858. máj. 21./447. P 1322. 1863. márc. 30., 1864. jan. 30. P 210. 1858. jan. 8./5P 1322. Tisztiszék, 1863. márc. 30., 1864. jan. 30. P 1322. Tisztiszék, 1864. jan. 30. P 187. 1855. okt. 12. P 210. 1856. jan. 18-/60. P 1322. Tisztiszék, 1863. márc. 30. P 210. 1862. nov. 29.
