Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Második rész A Curia szervezete és ügyvitele, hatásköre és illatékesége
A váltófeltörvényszéknek az eddigiekben áttekintett szervezete s főleg az alábbiakban tárgyalandó ügyvitele csak nagy nehézségekkel s csak bizonyos szintig — más egykorú források adataiból — rekonstruálható, A váltófeltörvényszék iratanyaga ugyanis 1849 után, a magyar bírósági szervezet eltörlésével kapcsolatban, a pesti Oberlandesgericht irattárába, majd az utóbbival együtt az 1861ben visszaállított királyi tábla kezelésébe került. A királyi tábla jogutóda azonban, a budapesti kir. ítélőtábla, a birtokában volt iratanyagot 1915-ben, a háborús anyaggazdálkodás jegyében, nagyrészt kiselejtezte. Ami megmaradt, s az Országos Levéltárba beszállításra került, az 1956-ban, a levéltári tűzvész alkalmával pusztult el. A váltófeltörvényszék 1849 előtti irattárából így egyetlen akta és ülés jegyzőkönyv sem maradt fenn, csupán néhány kötet iktató- és mutatókönyv. S minthogy az egész curiát illető szabályrendeletek állagában (Normalia) a váltótörvényszékre vonatkozólag — rövid fennállása miatt — szintén igen kevés irat található, a szóbanforgó tárgyra nézve csak vázlatos képet adhatunk. A váltófeltörvényszék elnökét és bíráit a király még az 1840. év végén kinevezte, s 1840. december 30-án kelt, a curiához intézett leiratában az új felsőbíróság működésének megkezdését is elrendelte. A rendelet közli a curiával, hogy az uralkodó az 1840. évi 15. törvénycikk végrehajtásaként létrehozta az elsőfokú váltótörvényszékeket és a váltófeltörvényszéket, mely utóbbi a váltótörvény értelmében a curiának „külön önállású" tagját fogja képezni. Utasítja tehát a curiát, hogy a váltófeltörvényszék elnökét és bíráit a curia „grémiumába", ahová ők a váltótörvény II. rész 6. §-a szerint szintén beletartoznak, vegyes (curiai) ülésbe mielőbb hívja meg. Ott, folytatja a rendelet, „e rescriptumot publikáljátok, az új bíróságot grémiumotokba, a curia grémiumába befogadjátok és cooptáljátok, s e váltófeltörvényszék tagjait utasítsátok, hogy a maguk ülésezését — rescriptumunkat ott felolvasva — kezdjék meg," funkcióikhoz fogjanak hozzá, s így a hozzájuk fellebbező feleknek igazságot szolgáltassanak. 91 E leiratot kiegészítette a király 1841. január 5-én kelt rendelete, mely a váltófeltörvényszéknek s a hétszemélyes tábla váltóosztályának subaltern személyzetét is kinevezte, éspedig a váltófeltörvényszékhez annak tanácsjegyzőjót, aki egyben a titkári teendőket is ellátja, továbbá iktatóját és kiadóját. A kinevezésekről a kancellár január 8-án értesítette a nádort, utasítván őt, hogy a hétszemélyes tábla váltóosztályához kinevezettek felesketéséről gondoskodjék, s egy még betöltetlen állásra a hétszemélyes táblával terjesztessen elő javaslatot. 1841. január 18-án pedig a király az összes váltóbíróság számára ügyviteli utasítást adott ki, melynek III. része külön a váltófeltörvényszékkel foglalkozik. 92 A váltófeltörvényszék működése így az 1841. év elején megindult. Az új felsőbíróság helyzete a curián belül — a hétszemélyes tábla alatt — a királyi tábláéhoz volt hasonló. A párhuzamot a curia e két alsóbb tagja közt a váltófeltörvényszék kiadványainak formája s a megerősítésükhöz kiadott hivatali pecsét is kifejezésre juttatta. A váltófeltörvényszék bírósági kiadványai ugyanis, ugyanúgy mint a kir. tábláé, a király nevében keltek (ítéletlevelei pl. „Nos Ferdinandus . .. damus pro memória" formulával kezdődtek), s a király bírói pecsétjével nyertek megerősítést. E célra a váltófeltörvényszék a personalis által használt pecsét mását 91 Norm. 190. 92 4 kancellár jan. 8-án kelt leirata a nádorhoz a váltóbíróságok 1841. jan. 18-án kelt királyi instructiojával együtt Norm. 184.
