Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Második rész A Curia szervezete és ügyvitele, hatásköre és illatékesége
kapta meg, de a personalisnak kiadott pecsétnél kisebb méretben. A kisebb méret a váltófeltörvényszék kisebb rangjának felelt meg, s annak a különbségnek, ami az országos nagybírói rangot viselő personalis s a közjogi méltósággal nem bíró váltófeltörvényszéki elnök között a még fennálló feudális hierarchiában kétségtelenül megvolt. 93 De a rangkülönbség a két felsőbíróság között is nyilvánvaló, hiszen míg a királyi tábla az országgyűlésnek ősi jogon testületileg tagja, addig sem a váltófeltörvényszék maga, sem a bírái — mint egyéb méltóságokat nem viselő királyi szakhivatalnokok — a diétán nem vettek részt, hanem munkájukat Pesten országgyűlés alatt is tovább folytatták. » A váltófeltörvényszék ügyintézésének módja annyiban a királyi tábláéhoz hasonló, hogy az új felsőbíróság is minden ügyet kollegiális formában, üléseken tárgyalt meg s intézett el, éspedig a beérkezett királyi és kancelláriai rendeleteket ugyancsak az ülések elején olvasták fel és tárgyalták meg (a felsőbb rendeletekről a váltófeltörvényszéken a bírák másolatokat kaptak), s a mondottak után került sor az ítélkezésre. A váltófeltörvényszék egész ügyvitele azonban sokkal modernebb, haladóbb jellegű a királyi tábláénál. A curia ősi eredetű s bizonyos vonatkozásokban azóta sem változott másik két tagjával szemben a váltófeltörvényszék mind szervezetében, mind ügyvitelében polgári jellegű felsőbíróság volt, jól organizált segédhivatalokkal s részletesen kidolgozott pragmatikával. Az utóbbinak megfelelően a beérkező iratokat itt az iktatóhivatal vette át, az általános iratokat beiktatta, az „ad praesidium" címzésűeket az elnökségre továbbította, ahol azok vagy a külön elnöki irattárban maradtak, vagy az elnök visszaküldte őket az iktatóhivatalba a rendes (általános) iratok közé való besorolás végett. A beiktatott s előiratokkal felszerelt aktákat az iktató az elnök elé terjesztette, aki — a referálásba a váltófeltörvényszék minden bíráját bevonva — az ügydarabokat kiszignálta. 94 A referens a reáosztott ügyben (előírt formájú) előadóívet készített, abban összefoglalta az ügy meritumát, feljegyezte a saját „votum"-át (az elintézés módjára vonatkozó javaslatát), s az előadóívhez külön lapon mellékelte az ügyben elküldendő levél, hozandó ítélet fogalmazványát is. Ezen kívül — ha pert referált — arról az elnökség tájékoztatására az első fokról felküldött iratok alapján részletes perkivonatot is készített. — így kerültek az ügyek a váltófeltörvényszék ülése elé, ahol a referens a tárgyat előadta, a levelek, ítéletek tervezetét felolvasta, s az utóbbit az ülés — szótöbbséggel döntve — elfogadta, vagy megváltoztatta. Az elfogadott szöveget az elnök „expediatur" rájegyzéssel látta el, ezután a tanácsjegyző — ki az ülésről pontos jegyzőkönyvet tartozott vezetni — az iratokat a kiadóhoz küldte letisztáztatás végett. Tisztázás után a kiadó a kimenő iratokat az elnökkel aláíratta, pecséttel ellátta, s kikézbesíttette, illetőleg elküldte, a visszamaradó iratokat pedig az irattárban, mely szintén az ő vezetése 93 A váltófeltörvényszék pecsétjére ld. a helytartótanács 1840. okt. 6-án Pest megyéhez intézett rendeletét, melyben a váltóbíróságok felállítandó szervezetéről értesíti, s a rendeletben foglalt közléseknek a megye kebelében való publikálására utasítja. Norm. 184. — A váltófeltörvényszék kiadványainak a király nevében történő szövegezésére s ennek formuláira ad előírást a váltóbíróságok 1841. január 18-án kelt instructiója Norm. 184. 94 Az 1841. jan. 18-án kelt instructio szerint, Norm. 184. Az ügyvitelt — a továbbiakban is — ebből a forrásból kell ismertetnünk, minthogy a váltófeltörvényszék teljes iratanyagának és összes ülés jegyzőkönyvének pusztulása miatt a fentieket más módon nem rekonstruálhattuk.
