Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba
építmény alakulása nem tartott lépést. A feudális jog megkövült konstrukciója még ellenállott a fejlődés emelkedő hullámainak, s mint a szikla az áradó folyó útjában, egyre inkább gátolta a haladás szabad áramlását. Az ellentmondás, ami a gazdasági-társadalmi fejlődés előre lendülése s az anyagi és alaki jog megmerevedése között korszakunkban egyre érezhetőbbé válik, a curia belső viszonyaiban is mindjobban észlelhető. S az alapvető bajokat ismét tüneti kezeléssel, az átfogó jellegű bizottsági munkálatok törvényre emelése helyett egyes perjogi intézkedésekkel próbálják orvosolni. A XVIII. század utolsó s a XIX. század következő évtizedeiben a curia életének legjellegzetesebb megnyilvánulásai a fenti ellentmondásból származnak, s az intézmény történetét is azok az intézkedések jelentik, melyekkel az egykorú államvezetés a jogszolgáltatással szemben növekedő igények s annak egyre szembeszökőbb anakronizmusa között a szakadékot áthidalni próbálja. Mielőtt azonban az említett intézkedések, a curia szervezetében a XVIII. század fordulóján s a XIX. század első felében végbement változások ismertetésére rátérnénk, egy olyan történeti eseményt kell érintenünk, mely a curiának a régi rend visszatérése után kialakult életében igen nagy megrázkódtatást okozott. Alig zárultak le ugyanis a regnicolaris bizottságok munkálatai — a Jogi Bizottságé még be sem fejeződött — amikor a curiára ismét új, eddig ismeretlen teendő hárult: egy súlyos politikai pernek, a magyar jakobinusok monstre-perének lefolytatása. Természetesen, itt nem foglalkozhatunk az ügy történeti vonatkozásaival, sőt magának a pernek ismertetése is szétfeszítené munkánk kereteit, különben is a tárggyal kapcsolatban minden lényeges irat — köztük az összes fennmaradt perirat — egy hatalmas terjedelmű forráskiadványban publikálva van. így a kérdést ezúttal kizárólag a curia szemszögéből s csak a legszükségesebb mértékéig vizsgáljuk. 22 Amikor a birodalmi s a magyar kormányszervek izgatott tárgyalásai s különböző előkészítő intézkedések után a kir. személynök az uralkodó utasítását a nagy politikai per megkezdésére 1794. november 2-án megkapta, 23 az ügy sok nehéz problémát vetett fel a curia, elsősorban a királyi tábla — melyre a per legnehezebb szakasza, az elsőfokú eljárás hárult — s a kir. személynök részére. A Werbőczi-féle feudális magyar jog a hűtlenség esetei közé foglalt felségsértést az országgyűlés ítélkezése alá rendelte, ami az országgyűlésen teljes számmal résztvevő királyi tábla szűkebb vagy szélesebb körű közreműködését jelentette. 24 A Magyarországon berendezkedő Habsburg-hatalom azonban nem érte be ezzel a lehetőséggel. A XVI. s főleg a XVII. században, felhasználva a magyar felsőbíró22 A Jogügyi Bizottságról ír Hajdú, a jakobinusok pereit tárgyalja Benda forráskiadványa a magyar jakobinus mozgalomról. 23 Személyn. lt. Felségsértési perek. Martinovics-per I. es. 1. (Szövege közölve Magyar jakobinus mozgalom II. 235 — 236.) 24 Werbőczi szerint (I. rész 14. cím) a felségsértés a hűtlenség esetei közé tartozik, ahová az oklevélhamisítás, hamispénzverés, rokongyilkosság, falu vagy major felgyújtás, vérfertőzés vagyis a legsúlyosabb nem politikai természetű bűncselekmények is tartóznak. A hűtlensógi ügyekben való ítélkezésnek Werbőczi (II. r. 75. c.) több módját ismeri. Szerinte, ha a király valakit hűtlenségen akar elmarasztalni, össze kell hívnia az országgyűlést, s ott a király ós a rendek együtt hoznak ítéletet. — Az 1723: 9. tc. óta a felségsértés elkülönült a hűtlenségtől, s az előbbit külön bűncselekménynek tekintették. A XVIII. században már a kettő mint „crimen laesae Majestatis et nota infidelitatis" mindig egymás mellett szerepel. Bodo 147 — 160.
