Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Bevezetés
védek teendőire nézve, elsősorban a perrel kapcsolatos írások elkészítéséhez adjanak hasznos tanácsokat, s csak érintik azokat a — hivatali — teendőket, amiket a patvarista és jurátus, gyakorló évei alatt, a maga principálisától szóbelileg, majd a curiai kancelláriákban „scribam ágens", irodai segéderőként, praxisból könnyen elsajátíthatott, amiknek felderítése viszont ma csak hosszadalmas levéltári kutatásokkal s nagy nehézségekkel eszközölhető. Talán elég lesz, ha itt a mondottakra vonatkozólag csupán egy példát hozunk fel. Az idézett magánjogi munkák mind igen részletesen tárgyalják a keresetlevél alakiságait, felhívják a figyelmet a buktatókra, ahol az actio a hibás fogalmazás miatt elcsúszhatik, de egyetlen korabeli könyv sem ad átfogó és világos képet arról, hogy a benyújtott keresetlevéllel a kir. táblán mi történik, az milyen úton, milyen eljárások után jut el a levátáig, amikor a felperes jelentkezésével s az alperes szólítása val a per ténylegesen megindul. 6 A kor jogásza, ki jurátus korában — az ítélőmesterek és assessorok adlatusaként — mindezekben tevékenyen közreműködött, ezekre nézve könyvek útbaigazítására valóban nem szorult rá. A polgári korszak irodalmában a curia Mohács utáni történetével 6 monográfiaszerű írásmunka foglalkozik. Közülük azonban sem Wenzel Gusztáv és Nyeviczícey Antal könyvei, sem Gábor Gyula és Winkler János rövid tanulmányai (az utóbbiak kinyomtatott előadás-szövegek), sem Oünther Antal és Mendelényi László brosúraszerű füzetei (csupán néhány oldalas, általánosságokat tartalmazó, alkalmi összeállítású szövegek) korszakunkat, az 1780—1850 közötti időt, nem érintik. 7 így itt sem az utóbbiakkal, sem az előbbiekkel, a felsorolt művek egyikével sincs miért foglalkoznunk. 8 Mint különös jelenséget regisztrálhatjuk, hogy míg a magyar jogszolgáltatás alsóbb fórumainak (illetőleg az úriszéki, megyei, városi, tárnokszóki peres eljárásnak) mind a polgári korszakban, mind jelen korszakunkban elég szép számú monográfusa akadt, sőt az 1526 előtti curiális bíráskodásról is több értékes tanulmány készült, 9 addig a legfelső bíróság történetének tanulmányunk tárgyául választott szakaszával, a XVIII. század utolsó s a XIX. század első évtizedeire eső 6 A levátáról s annak említett formaságairól munkánk harmadik részében, a curiai peres eljárások keretében részletes ismertetést adunk. 7 Wenzel a királyi curia 1724—1769. évi működését, Nyeviczkey a budapesti kir. ítélőtábla 1861 — 1891. évi korszakát vizsgálja. Gábor és Winkler tanulmányai — a kir. curia, ül. a kir. tábla 1724. évi újjászervezésének 200. évfordulója alkalmából a Magyar Jogászegylet ülésén tartott előadások — az 1724. évi reformról s annak előzményeiről szólnak. Günther publikációja címe szerint is csupán „emlékbeszéd", melyet a curia 1861. évi visszaállításának 50. évfordulóján a curia teljes ülésében mondott el, Mendelényi szövege pedig egy lexikális jellegű külföldi munka számára készített címszó, mely 19 oldalon ad áttekintést a legfelsőbb magyar bíróság történetéről a XI. századtól a XX. századig. 8 A hat mű közé sem vettük fel, s csak kuriózumként említjük meg Kiss Albert cikkét („Királyi tábla és királyi kúria . . ."), ahol a szerző — szakfolyóiratban — jogfejlődésünk elnemzetietlenedését panaszolva, a régi kir. curia, a hétszemélyes tábla s a nádori és országbírói méltóság visszaáUítására tett 1935-ben nem éppen időszerű javaslatot. 9 Utalunk Eckhart Ferenc, Szoika Kamill, Degré Alajos, Torday Lajos, Meznerics Iván, Csizmadia Andor, ifj. Szentpétery Imre, Veres Miklós, Bónis György, Gerics József, Bertényi Iván idevágó tárgyú műveire.
