Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)

Bevezetés

csaknem 100 éves időszakkal, önálló tárgyként mindeddig senki nem foglalkozott. Arra egyébként is (saját korábbi munkáinkat itt mellőzve) csupán Marczali Henriknek és Sarlós Bélának más tárgyú művei térnek ki említést kívánó módon és mértékben. Marczali Henriknek II. József korszakáról írt hatalmas terjedelmű, háromkötetes műve komoly levéltári kutatásokon alapul. A feltárt forrásanyagon biztosan uralkodik. Koncepciója jó, átfogó, Magyarország ügyeit az európai viszonyok perspektívájába állítja be. Felfogása haladó, szenvedélyesen állást foglal a feudális kori népelnyomás ellen, figyelme a gazdasági-társadalmi viszonyok minden vonatkozására kiterjed, szemlélete megközelíti a marxista történetírás álláspontját. A munka a jogszolgáltatás kérdésének is elég nagy teret ad. Sajnos azonban nem ismeri azt a szervező munkát, amit II. József e téren — a magyar jogi reform megkezdése előtt — az osztrák örökös tartományokban kifejtett, így a Magyarországon tett intézkedéseket amazokhoz nem tudja viszonyítani, az utóbbiakat csupán önmagukban szemléli. S minthogy a szerző nem volt jogtörténész, a jogi reform intézkedéseit is inkább politikai síkon értékeli, a részletekbe bele sem megy, peres eljárás terén történt változásokat nem is érinti. Szempontjainak ez a — hangsúlyozzuk csak tárgyunkra vonatkoztatott — hiányossága anyaggyűjtésével is kapcsolatban áll: a legjelentősebb egykorú források közül csak a közigazgatás központi szerveinek, főleg a kancelláriának irataiban kutatott, de a Curiai levéltár József-kori, tekintélyes tömegű állagait egyáltalán nem használta, így a jogszolgáltatás terén, főleg a királyi curia vonatkozásában történt változásokat nem látja elég közvetlenül. — Kutatásainkban elsősorban ezeket a hiányokat törekedtünk pótolni, s az anyag felhasználását új szempontok és módszerek alkalmazásával belterjesebbé tenni igyekeztünk. így a jozefinus rendszer sok intézkedése — annak eredete s további sorsa: miért maradt meg Ausztriában, s miért tűnt el Magyarországon — érthetőbbé vált, az egész Józsefi jogi reform más szemléletet, átfogó képet s részletes betekintést kapott. Sőt úgy gondoljuk, hogy kutatásaink az egész korszak reálisabb képének kialakulásához, sőt II. József egyéniségének valósághűbb szemléletéhez is hozzájárultak, akiről Marczali bizonyos elfogultsággal — a császár ridegen szisztematikus cselekedetei mögött mindig a jóságot, a meleg emberi érzéseket keresve — a tényeknek aligha megfelelő lírai portrét rajzolt. Sarlós Béla munkája az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc büntetőjogi vonatkozásaival foglalkozik. A szerző a korszak fennmaradt iratanyagát alaposan átkutatta, műve egyes fejezeteiben a curia egykorú helyzetére, 1849. évi megszüntetésére s a helyette felállított új felsőbíróságokra is kiterjeszkedik; adatai közül többet felhasználtunk. — Ezzel végeztünk is azzal az irodalommal, mely tárgyunk szempontjából tekintetbe jöhetett. A korszak történetére vonatkozó átfogó történeti munkáknak a jogszolgáltatásra tett — általában kevés, gyakran elégtelen — utalásaira itt ki nem térhetünk, de nincs mit mondjunk az átfogó jogtörténeti munkákról sem. A polgári kori jogtörténeti munkák általában — Timon Ákos, Illés József és Király János művei — csak a Mohács előtti korszakkal foglalkoztak, a XVIII. századot meg sem közelítették. A polgári korszak jogtörténészeinek művei közül csak kettő érinti a tanulmányunkban tárgyalt évszázadokat: Eckkart Ferenc magyar alkotmány- és jogtörténete s Winkler Jánosnak a Mohácsi vész utáni jogszolgáltatási szervezetről és polgári peres eljárásról szóló monográfiája.