Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)

Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba

várva — 1790. április elején megszűnt. Ezzel a tervezett központi birtokjogi levéltár sorsa is megpecsételődött, megvalósításáról többé nem lehetett szó.

127 Mint láttuk, a Novus Ordo hanyatlása még a császár életében megindult, sőt összeomlása is létrehozójának halála előtt következett be. Az ismert okoktól kényszerítve, II. József 1790. január 28-án kiadta híressé vált rendelkezését, mellyel az országot 1780. évi állapotába helyezte vissza. A rendelkezés kifejezetten a magyar jogszolgáltatásra is vonatkozott, az tehát így — elvileg — visszakapta azt a formáját, melyben Mária Terézia halálakor, József trónralépése előtt volt. A régi állapotba való tényleges visszatérés időpontjául a császár 1790. május 1-ét tűzte ki. Eddig helyre kellett állaniuk a vármegyéknek, a volt kiváltságos kerületeknek, a városi jogszolgáltatás régi állapotának is. A rendszer gyors felszámolása ezzel megkezdődött. A központi főhatóságok, a kancellária, a helytartótanács s a hétszemélyes tábla egymás után adták ki az utasításokat, melyek a Novus Ordo lebontásának s a régi állapotba való visszatérésnek menetét, ütemét megszabták. E rövid, de mozgalmas korszakot, József rendszerének megsemmisülését, a következő fejezetrészben (szakaszban) ismertetjük. 4. A NOVUS ORDO BUKÁSA ÉS FELSZÁMOLÁSA (1790) A haldokló császár 1790. január 28-i leirata, mely Magyarországnak 1780. évi állapotába való visszahelyezését rendelte el, földindulásként hatott. Az annyi gonddal tervezett s annyi erőfeszítéssel, kitartó munkával létrehozott — de meg nem felelő alapra épített — hatalmas mű hirtelen összeomlott, s ehhez magának az alkotónak kellett az utolsó lökést megadnia. Az összeroskadt épület azonban még itt volt, romjait el kellett takarítani. Ehhez viszont a szorgalmas kezek készen állottak, hiszen egy gyűlölt, vagy legalábbis nehezen tűrt, kényelmetlen konstrukció eltávolításának célja egyesítette a bontásra hivatott erők munkáját. II. József hatóságai — a központi kormányszervek is, melyektől valaha akaratának végrehajtását, terveinek kivitelezését várta — sokkal nagyobb buzgalmat fejtettek ki rendszerének felszámolásában, mint korábban annak építésében. József legfontosabb rendelkezései közül talán a január 28-i volt az egyetlen, melyet — ahogy a császár a reformok megindításakor hatóságainak magatartását nagy önbizalommal elképzelte — valóban készségesen és maradéktalanul a magyar államapparátus valaha is végrehajtott. S a rendelet indokolása („most meg127 Arch. Jos. Tab. septemviral. 1786: 1. kf. 36/1. t. 6868, 1786: 1. kf. 36/3. t. 3948. továbbá Herzog tanulmánya a magyar provinciális tábláról. Az eredménytelen kísérlet emlékeként — a provinciális tábla iratanyagának töredékén kívül — csak néhány kötet megkezdett birtokmutató, valamint a hétszemélyes tábla utasítására a hiteleshelyek anyagáról s a vármegyék judiciális iratairól beküldött elenchusok és mutatók maradtak vissza a curia levéltárában. — A megszűnt intézmény utolsó tisztviselője a hivatali pecsétet már április elején beszolgáltatta a hétszemélyes táblának, mely 1790. ápr. 13-án ezt a határozatot hozta: „Az eltörölt tabula provinciálisnak a viceregistrator által beszolgáltatott pecsétje elteendő abba a fiókba, melyben az eltörölt hiteleshelyek pecsétjei el vannak helyezve." A provinciális tábla jutott tehát arra a sorsra, amit — a létrehozni kívánt intézmény kedvóért — a császár a hiteleshelyeknek szánt. Prot. tab. septemviral. 1790. ápr. havi kötetében, 12/a.