Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba
A curia érvelése azonban ezúttal sem gyakorolt befolyást II. József elhatározására, s csak a körülményeken, az időközben megváltozott viszonyokon múlt, hogy a német nyelv általános bevezetése a bíróságokon — mint látni fogjuk — a három esztendő elmúltával sem történhetett meg. S a curia ellenkezése, mely egyáltalán nem felelt meg annak az engedelmességnek, az utasítások végrehajtásában tanúsítandó igyekezetnek, melyet a császár egyik első rendelete, az összes magyar állami alkalmazott magatartásáról 1784. február 13-án kiadott utasítás előírt, csak megkeményíthette elhatározását, hogy terveit a magyar jogszolgáltatás átalakítására erőszakkal is keresztül fogja vinni. 30 A hosszú idő óta érlelt jogi reform megvalósításához a kortársak által „jogász"nak nevezett császár 1785-ben fogott hozzá, s még ez évben kibocsátott sorozatos rendelkezései azonnal döntő változásokat hoztak. Az első intézkedés, melyről tárgyunk szerint itt meg kell emlékeznünk, a kir. táblához intézett 1785. február 7-i rendelet volt, mely visszaállította a már közel fél évszázada meg nem tartott szent-mártoni törvényszakot. 31 A rendelkezés nem volt nagy jelentőségű, a kir. táblát csak a törvényben előírt 4 törvényszak betartására (még nem folyamatos, állandó tevékenységre) szorította, de megmutatta az uralkodónak azt a szándékát, hogy hivatalait buzgóbb kötelességteljesítésre, a régi, kényelmes ügyintézési módnál sokkal keményebb munkatempóra fogja kényszeríteni. Néhány hónap múlva azután, ez év nyarán, végre teljes erővel hozzáfogott a magyar jogszolgáltatás átszervezésének bonyolult teendőihez, s az elkezdett művet azonnal szokott türelmetlenségével hajszolta előre, ő maga összeállította, s 1785. július 28-án kelt kézjegyével (Handbület) Eszterházy kancellárral közölte az alapelveket („Meine Gesinnungen"), melyek szerint a curia átalakítását — a reformot ezzel kezdte — megvalósítani kívánja. 32 A pontokba foglalt alapelvek közül a legelső kifejti a császárnak azt a nézetét, hogy a kancellária és a helytartótanács ezután csak „politikai" (értsd: közigazgatási) tevékenységet folytasson, a jogszolgáltatással ne foglalkozzék, s helyettük ezt a szerepet Magyarországon egy állandóan működő igazságügyi hatóság (Justizbehörde) vegye át. Eddig ugyanis a bíróságok felügyeletét — természetesen nem József által elképzelt színvonalon — az említett két kormányszerv látta el: a curia felett a kancellária, az alsóbb fórumok felett (a kerületi tábláktól lefelé) a helytartótanács. A kancellária ezen kívül un. bírói parancsok kibocsátásával is befolyt a jogszolgáltatásba, s — ősi szokás szerint — hiteleshelyi jellegű tevékenységet is folytatott. Utóbbi munkakörei a felvilágosult abszolutizmus idején középkorias formáknak tűnhettek fel, s nem illettek ahhoz a szerephez — József előtt a bécsi 30 Az említett utasításhoz az alapelveket („Grundsátze für jeden Diener des Staats zu seinem Benehmen") a császár maga állította össze az osztrák állami alkalmazottakhoz intézett, 1783. dec. 13-án kiadott híressé vált rendelete, az ún. „Hirtenbrief" mintájára. A császári alapelveket Eszterházy kancellár a kancellária plénuma elé terjesztette, az előírások szellemében a magyar kormányszervekhez intézendő leiratokat kidolgoztatta, s szövegüket — az alapelvekre tett néhány észrevétellel együtt — az uralkodónak jóváhagyás végett bemutatta. így került kibocsátásra, a kapott királyi resolutio alapján, a kormányszervek által az összes alájuk rendelt hatóságnak továbbítandó idézett rendelet: „Allerhöchster Befehl von 13. Febr. 1784. in Betreff des Verhaltens der k. k. Beamten". Kanc. It. Acta gen. 1784: 1464. 31 Rescr. reg. (kir. t.) I. 641. 32 Kanc. It. Acta gen. 1785: 15233. Felhasználja Marczali is, s munkája Függelékében közli: Magyarország II. József korában III. 117—118, 582 — 585.
