Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba
A latin nyelv a peres eljárásban is úgy meggyökeresedett — folytatja a szöveg — hogy ha a bíróságokról száműzetnék, ez a törvény erejére emelkedett szokáson „súlyos és gyógyíthatatlan sebet ejtene", s félő, hogy a némettel való felcserélése a peres eljárás formáját is megváltoztatná. Különben is a curia előtt működő ügyvédek között igen kevesen tudnak németül, az pedig, hogy e nyelvet a perek viteléhez szükséges mértékig elsajátítsák, tőlük már koruknál fogva sem kívánható. A rendelet erőszakolása tehát a jól képzett régi ügyvédeknek a pályáról való kiszorulására vezetne, s helyükbe újak, képzetlenebbek jönnének. Egyébként is rendkívül sok nehézség származnék a felek számára abból, hogy a törvények és a perbeli dokumentumok latinul vannak írva, az allegálás a perben viszont németül történnék. Ugyanez merülne fel a régebben indult, s most más nyelven folytatandó pereknél. A bíróságoknak is sok bajt, zavart okozna az ismert, begyakorolt nyelvnek másikkal felcserélése, holott az ítélkezésben, ahol a polgárok életéről és javairól döntenek, a pontosság különösen fontos. Legalább azt gondolja meg Felséged, hogy még ismert, használatos nyelven is mily nehéz bonyolultabb kérdésekben a tényt tisztázni, a dokumentumokat mérlegelni, s ítéletet hozni, hát még mily nehézséggel járna ez a hivatkozott körülmények között, kellően be nem gyakorolt nyelv használatával. Ez kimondhatatlan szorongást, lelkiismereti nyugtalanságot okozna „az Isten s az ő igazsága szerint ítélkezni vágyó" bíráknak. E gyakorlati és érzelmi szempontokra hivatkozó érvelés után a politikai természetű kifogások sem maradnak el. A hosszú felterjesztés további része azt fejtegeti, hogy a latin nyelvnek a jogszolgáltatásból való kiszorítása milyen keserűséget okozna „a népnek" (populus), mert ez „a magyar nemzetet" (nationem Hungaram) egész Európa szemében úgy lealacsonyítaná, mintha idáig nem lett volna a közügyek tárgyalására alkalmas nyelve, amikor pedig „ez az apostoli ország" (regnum hoc apostolicum), mely mind régiségével, mind nagyságával, mind méltóságával kiválik, viszonyainak megfelelő, jó törvényeket hozott magának latinul. Végül arra hivatkozik a curia, hogy a német nyelv az uralkodó többi provinciájában használatos ugyan, de Magyarország az 1715: 3. és 1741: 8. törvénycikkek alapján nem kormányozható a többi provincia módjára. Nem lehet eltörölni az országgal egykorú ősi jogszokást, mely a királyi szóval, számtalan sanctio és pacificatio által, sőt külországok által is biztosított szabadságokkal egyenlő szilárdságú. Még az a veszély is fennáll, hogy a német nyelv bevezetésével a latin annyira kimegy a köztudatból, hogy az utódok nem fogják megérteni a latinul írott törvényeket, okiratokat és privilégiumokat, s így ez által, törvényeink ellenére, megnyflik az út, hogy idegenek bíráskodjanak a magyarok felett. Nyomatékosan kéri tehát a curia az uralkodót, hogy „pro amore justitiae" a régi szokásban és állapotban hagyja meg a magyar jogszolgáltatást, mellyel elődei meg voltak elégedve, melyhez az egész nép hozzászokott, mely a gyorsabb és pontosabb igazságszolgáltatásnak megfelel, s ezért tárgyban kiadandó új rendeletével „a összes országlakos közös keserűségét" távoztassa el (communem omnium regnicolarum moerorem clementissime abstergere . . . dignetur). 29 29 Az érdekessége, a curia bíráinak gondolkodására jellemző tartalma miatt itt bő kivonatban ismertetett 1784. szept. 27. kelt felterjesztés fogalmazta Rescr. reg. (hétsz. t.) 139.
